2019. május 31., péntek

Tupperware Focis Öko palack 750ml csavaros kupakos - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Teljesen új azonnal tudom küldeni 750ml
postaidíja  házhoz 1200ft
Az Öko Palacknak köszönhetően bárhol, bármikor fogyaszthatunk folyadékot. Használatával óvjuk környezetünket és spórolunk is egyben. Töltsük meg a Palackot vízzel; hűtőben hűtsük le vagy vigyük magunkkal.  Az új kupakkal még kényelmesebben ihatunk közvetlenül a palackból
Jellemzői
Az Öko Palack tökéletes megoldás, hogy vizet vagy egyéb folyadékot (nem szénsavasat) vigyünk magunkkal.
Hideg folyadékok tárolására is alkalmas.
Formája úgy lett kialakítva, hogy a hűtő ajtajában elfér.
A palack átlátszó, így könnyen látszódik a tartalma.
Az ergonómikusan kialakított formájú Palackot kényelmes megfogni és tartani használat közben.
Az új tetőn kis nyílás található, amelyből biztonságosan lehet inni.
Cseppmentesen záródó tető.
A tető könnyen kipattintható.
A kipattintott tető fogyasztás közben nyitva marad, így könnyű belőle inni.
Ha levesszük a tetőt, akkor a palack könnyen tisztítható és utántölthető.  
Szélesen kialakított aljának köszönhetően stabilan áll a konyhapulton, asztalon.
Használata gazdaságos és kényelmes.
Az Öko Palack használható még
Víz, narancslé, ízesített víz vagy más hideg folyadékok tárolására hűtőben vagy konyhapulton egyaránt.
Készítsük el saját ízesített vizünket: tegyünk néhány szelet citromot és/vagy mentalevelet a Palackba mielőtt megtöltjük vízzel.
Tisztavíz Kancsóban megszűrt víz tárolására és szervírozására.
Az új tetővel ellátott Öko Palackot magunkkal vihetjük bárhova és könnyen ihatunk a palackból sportolás, gyaloglás vagy bármilyen szabadidő tevékenység


Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-21 18:06 .

UTP kábel toldó akció nagyker ár rj 45 - Jelenlegi ára: 171 Ft

RJ-45 UTP kábel toldó RJ-45 UTP kábel toldó A termékeim közt van UTP dugó és törésgátló is!
Szín: törtfehér

Jelenlegi ára: 171 Ft
Az aukció vége: 2019-06-21 08:40 .

A csúf igazság DVD - Jelenlegi ára: 500 Ft


Eladó a képen látható A csúf igazság DVD. Nem nézett, új állapotú.
A hirdetett terméknek semmi baja nincs, külföldre költözés miatt kerül olcsóbban eladósorba.

Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-21 08:03 .

SHAMBALLA gyöngy 10 mm db - Jelenlegi ára: 60 Ft

Shamballa gyöngy kristály kövekkel kirakott
A megadott ár 1 db gyöngyre vonatkozik.
Mindig a képen látható színt kínálom eladásra! barack
Mnőségi gyöngy kedvező áron.
Minden termékem új, a kép a valós raktáron levő termékről készült.


Jelenlegi ára: 60 Ft
Az aukció vége: 2019-06-22 02:28 .

Olasz alufelni nyári autógumival 5db - Jelenlegi ára: 100 000 Ft

Olasz gyártmányú alufelni FIND METAL 6200 7", két szezont kiszolgált AUDI 4-en BF GOODRICH 225/50 R16 92V nyári gumival - 5db. Komplett ár 5x20. 000=100. 000ft.

Jelenlegi ára: 100 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-22 03:28 .

ELEKTROMOS ,PÁRÁSÍTÓ,IONIZÁCIÓS LÉGTISZTÍTÓ AWLF - Jelenlegi ára: 19 950 Ft

 PÁRÁSÍTÓ, AWLF Elektromos LÉGTISZTÍTÓ, párásító
hatékonyan csökkentheti allergiás, asztmás és egyéb légúti megbetegedések tüneteit
• enyhén párásít
• időtálló kerámia alapanyag
• könnyen tisztítható, egyszerűen kezelhető
• tartozék 12 V-os hálózati adapter, 2 db szűrő
• mérete: ∅ 19 x 18 cm
• légszállítás: 52 m3/h

Jelenlegi ára: 19 950 Ft
Az aukció vége: 2019-06-21 11:13 .

Autó Légfrissitő For Her Ambi Pur (7 ml) - Jelenlegi ára: 2 276 Ft

EAN:
5410076328291
Gyártó:
Ambi Pur
Ha szereted rendben tartani otthonod minden apró részletét, és olyan termékekkel körülvenni magadat, amelyek megkönnyítik az életedet, vásárolj Autó Légfrissitő For Her Ambi Pur (7 ml)terméket a legjobb áron! Nem: UnisexKapacitás: 7 mlAroma: igen

Jelenlegi ára: 2 276 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

ECCO babacsizma - Jelenlegi ára: 2 800 Ft

ECCO Light Gore-tex bélelt babacsizma 23-as méret a képeken látható jó állapotban

Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2019-06-21 09:51 .

Karácsonyi BELTÉRI 50 LED-es CSILLAG fényfüggöny - Jelenlegi ára: 4 490 Ft

beltéri kivitel
50 db hidegfehér LED
5 db 19 cm-es csillag
átlátszó vezeték
tápellátás: 230 V~/ 24 V adapter 110KAF5/10L

Jelenlegi ára: 4 490 Ft
Az aukció vége: 2019-06-21 10:35 .

HellBoy The Science of Evil - Ps3 - Jelenlegi ára: 2 000 Ft


Tekintse meg további termékeimet is.
******************************************************************


Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-21 19:14 .

Opel Astra G 1997-2010 - gumialátét, hátsó rugó, alsó/felső - Jelenlegi ára: 1 660 Ft

gumialátét, hátsó rugó, alsó/felső (90538496)
90538496
Combo C/Astra G, H/Zafira A, B/Meriva A, B
alsó
Insignia
EPC beazonosítás szükséges!
Vectra C/Signum
felső
---
 Opel 
 Opel Astra G 1997. 09. 01-2003. 08. 31 (OPEAst G) 
Használt - bontott cikk!


Jelenlegi ára: 1 660 Ft
Az aukció vége: 2019-06-20 21:06 .

HP OfficeJet Pro 8218 (J3P68A) wireless színes tintasugaras nyomtató - Jelenlegi ára: 60 408 Ft

Tintasugaras, Színes, 16-20lap/perc, 1200x1200dpi, A4, USB, LAN, Duplex, LCD, Patronok/tonerek: HP 953/953XL, Wifi


Jelenlegi ára: 60 408 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Oktató robot MAKEBLOCK 998805 Drón MAKEBLOCK DRÓN, ROBOTOK - Jelenlegi ára: 25 507 Ft

Márka:
MAKEBLOCK
EAN:
6928819505582
Szállítási idő:
7-10 munkanap
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Oktató robot MAKEBLOCK 998805 Drón-et verhetetlen áron, Kompatibilis: OkostelefonokBluetooth
Márka: MAKEBLOCK
EAN: 6928819505582
Szállítási idő: 7-10 munkanap


Jelenlegi ára: 25 507 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Mini LED lámpák lufik, esküvői díszek, papírlámpák megvilágításhoz - Jelenlegi ára: 1 Ft


Vezeték nélküli mini LED lámpa
Alkalmas lufik, papírlámpák, vázák, esküvői díszek, virágkompozíciók megvilágításhoz. Nagyobb tárgyak megvilágításához 2-3 lámpát célszerű használni, hogy az eredmény látványos legyen.
Használatának csak a képzelete szab határt!
A legegyszerűbb díszítést is feldobja
Választható színek: piros, zöld, kék, lila, rózsaszín, meleg fehér, hideg fehér, sárga, narancssárga, szivárvány
Rendelhető villogó és nem villogó kivitelben. Kérem rendelés előtt egyeztessünk, hogy milyen szín és formátum van raktáron!
Mérete: körülbelül 3, 2 x 1, 1 cm
A csomag 1 LED lámpát és a hozzá tartozó elemeket tartalmazza. Használat előtt egy papírcsíkot kell eltávolítani a termékről. Működési ideje kb. 4 óra. Lufik megvilágításánál először be kell kapcsolni a lámpát, beletenni a lufiba, majd ezután felfújni azt levegővel vagy héliummal.
A termék külföldről érkezik, a szállítás 15-30 munkanap. Kérem csak ennek ismeretében licitáljon!

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-06-01 02:44 .

Új THE NORTH FACE túranadrág - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

THE NORTH FACE
Regular-fit szabású kétévszakos (tavasz-nyár)
férfi outdoor nadrág

Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2019-06-21 10:01 .

Okosóra BRIGMTON BSPORT-18 1,3 Bluetooth 4.0 170 mAh MOST 19670 HELYETT 17201 Ft-ért!" - Jelenlegi ára: 17 201 Ft

EAN:
8425081019208
Gyártó:
BRIGMTON
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Okosóra BRIGMTON BSPORT-18 1, 3 Bluetooth 4. 0 170 mAh-et verhetetlen áron. Képernyő: 1, 3"Felbontás: 240 x 240 pxTechnológia: TFTCsatlakozás: Bluetooth 4. 0Újratölthető lítium akkumulátor: 170 mAhKb. töltési idő: 2 óraKb. önálló működési idő: 5-7 NapKb. önálló működési idő készenlét üzemmódban: 15-20 NapKompatibilis: Android 4. 4+iOS 9+Védelem: IP67Funkciók: LépésszámlálóvalPulzusmérőAlvás MonitorFitness trackingMéretei kb.: 4, 14 x 3, 27 x 9, 8 cm"

Jelenlegi ára: 17 201 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

AUTÓS kamera DVR HD 720p autós menetrögzítő - Jelenlegi ára: 7 890 Ft

HD autós menetrögzítő DVR kamera
Az autós menetrögzítő egy széles látoszöggel rendelkező HD kamera 2, 4"-os LCD kijelzővel és beépített mikrofonnal. A 720p felbontásban rögízett felvétel visszajátszható, a beépített kijelzőn megtekinthető. Az üzemmódok könnyedén állíthatók. MicroSD tárhelye 32 GB-ig bővíthető.
Jellemzők:
- felbontás: HD 720p 720x480
- video tömörítés: AVI@MJPG
- mini USB aljzat
- AV kimenet
- beépített mikrofon
- memória bővíthetőség: micro SD 2-32GB class6
- kijelző: 2, 4" LCD 
Üzemmódok:
- felvétel (mozgásérzékelős rögíztés)
- automatikus rögíztés gyújtáskor
- visszajátszás
- fényképezés
Tartozék:
- tartó konzol
- autós töltő - USB kábel
120RLDV-130 

Jelenlegi ára: 7 890 Ft
Az aukció vége: 2019-06-21 11:30 .

Irattartó tasak, A4, PP, 5 részes, PANTA PLAST, kék - Jelenlegi ára: 1 150 Ft

 A4 méretű dokumentumok tárolására alkalmas
színes, áttetsző, két színű polipropilén alapanyag
anyag vastagság: 0, 7mm
kiszerelés: 1db
A termék kiszállítási ideje 2-3 munkanap.
A termék cikkszáma: INP410002003


Jelenlegi ára: 1 150 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Grand Theft Auto 5 V Playstation 3 játék - Jelenlegi ára: 3 000 Ft


PLAYSTATION 3 JÁTÉK KÉZIKÖNYVVEL
PAL
ANGOL NYELVŰ JÁTÉK
3 hónap garancia
A játékaim mind eredeti jogtiszta termékek.
VAN TÖBB JÁTÉKOM IS, KÉRLEK NÉZD MEG AZOKAT IS
LEMEZ: SZÉP
TOK ÁLLAPOTA: KIVÁLÓ
KÉZIKÖNYV ÁLLAPOTA: TELJES ÉS GYŰRŐDÉS MENTES
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL:  11-IK ÉS 10-IK KERÜLET
POSTÁZÁS: BUBORÉKOS BORÍTÉKBAN, TÖBB TERMÉK VÁSÁRLÁSA ESETÉN EGYBEN POSTÁZOM ŐKET.
ELŐREUTALÁS ESETÉN:
FOXPOST:  470. - (TÖBB JÁTÉK VÁSÁRLÁSÁNÁL IS) AJÁNLOTT KÜLDEMÉNYKÉNT: 680. - FORINT. (KÉT JÁTÉK VÁSÁRLÁSÁNÁL MÁR 1490. -)  POSTÁN MARADÓRA: 790. - FORINT (BÁRMILYEN MÉRET)
UTÁNVÉTTEL KÜLDVE: 2180. - FORINT.   FOXPOST UTÁNVÉT (HÁZHOZ MUNKAIDŐBEN): 1320. - FORINT


Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-20 16:11 .

2019. május 30., csütörtök

EDDA MŰVEK -- 6. - Jelenlegi ára: 2 000 Ft


A képen látható állapotban
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Licittörléssel nem foglalkozom.
Csak postázom, kérlek, ennek tudatában tedd meg ajánlatodat.
Foxpost, MPL lehetséges.
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Folyamatosan töltök fel lemezeket, kísérd figyelemmel.
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@


Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-20 19:28 .

ÚJ babakocsi ülőpárnák - Jelenlegi ára: 3 390 Ft


Ha unod, hogy nem tudod normálisan kitisztítani a babakocsit, vagy csak szeretnéd puhává varázsolni gyermeked számára a babakocsit/etetőszéket, akkor ez a termékünk nem hiányozhat a Ti otthonotokból sem!
Babakocsiba, etetőszékbe vagy 9-36 kg kategóriás autósülésbe helyezhető univerzális ülőpárna 100% pamut anyagból. Az ülőpárnán a hevederhez illeszekdő nyílások ki vannak alakítva. Gépben 40 fokon moshatóak. Az ülőpárna az 5 pontos övhöz igazodik. A régebbi babakocsikat/etetőszékeket is kénylemessé lehet varázsolni egy ilyen ülőpárnával.  
Mérete:
normál: 68*34/48 cm alul/felül,
A párna anyaga: 100% pamut,
Töltet: kb 3 cm vastag vatelin.
A Horgolt Baba Holmi saját készítésű terméke. Elkészítési idő: 1-8 nap


Jelenlegi ára: 3 390 Ft
Az aukció vége: 2019-06-20 22:52 .

Matchbox Regular Wheels No.44 Refrigerator Truck - 1967! Gombkerekű angol hűtőkocsi, mecsi. - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Mint a képeken, egy régi darab...
Érdemes megtekinteni, a rövidesen feltöltött további kisautó gyűjteményem (az utolsó képen látható már belőle néhány - nem tartoznak ehhez az aukcióhoz, külön megvásárolható darabok), valamint egyéb portékámat is!
Személyes átvétel: Tárnokon, vagy Bp. -en, a Blahánál (H-P 14-18 óra közt) .
Cimkék: árverés, licit, aukció, gyűjtemény, autó, gépkocsi, jármű, játék, retro.
Az aukció megnyerése után, kérem a jelentkezést (a Vaterától kapott üzenet alapján e-mailben, vagy telefonon)!
Kérdésekre szívesen válaszolok!

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-20 08:39 .

Muránói lámpagyöngy, kézi db - Jelenlegi ára: 190 Ft

Kiváló minőségű kézzel készül lámpagyöngy.
Minden db egyedileg díszített gázláng fölött formálódott. Egy ilyen gyöngy elkészítése 1/2, 1 óra.
A képen látható gyöngyökből ékszereket készíthetsz.
A megadott ár 1 db gyöngyre vonatkozik, fémbetétes.
Méret 15 x 7 mm, lyukméret 5 mm.

Jelenlegi ára: 190 Ft
Az aukció vége: 2019-06-20 15:01 .

Moosgumi, számok, APLI "Eva Sheets", vegyes színek, (120 db) - Jelenlegi ára: 1 560 Ft

 - ideális kézügyességet fejlesztő és oktatási célokra
- számok 0-tól 9-ig
- vastagság: 1, 8 mm
- szélesség: 50 mm
- sárga, piros, narancssárga, zöld és kék színekben
A termék kiszállítási ideje 2-3 munkanap.
A termék cikkszáma: LCA13075


Jelenlegi ára: 1 560 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

BRIDGESTONE 225/45R18 95Y S001 XL MO nyári személy gumiabroncs - Jelenlegi ára: 46 665 Ft

14 nap visszavásárlásingyenes kiszállításnyári gumiabroncsFogyasztásCFékezésBZaj2, 70Méret225/45R18GyártóBridgestoneIdénynyáriTermék típusSzemélySebesség indexY=300 km/hSúly index95=690kgGumiabroncs mintázatS001XL70

Jelenlegi ára: 46 665 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Call of Duty Advanced Warfare Playstation 3 játék - Jelenlegi ára: 1 900 Ft


PLAYSTATION 3 JÁTÉK KÉZIKÖNYVVEL
PAL
ANGOL NYELVŰ JÁTÉK
3 hónap garancia
A játékaim mind eredeti jogtiszta termékek.
VAN TÖBB JÁTÉKOM IS, KÉRLEK NÉZD MEG AZOKAT IS
LEMEZ: SZÉP
TOK ÁLLAPOTA: KIVÁLÓ
KÉZIKÖNYV ÁLLAPOTA: TELJES ÉS GYŰRŐDÉS MENTES
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL:  11-IK ÉS 10-IK KERÜLET
POSTÁZÁS: BUBORÉKOS BORÍTÉKBAN, TÖBB TERMÉK VÁSÁRLÁSA ESETÉN EGYBEN POSTÁZOM ŐKET.
ELŐREUTALÁS ESETÉN:
FOXPOST:  470. - (TÖBB JÁTÉK VÁSÁRLÁSÁNÁL IS) AJÁNLOTT KÜLDEMÉNYKÉNT: 625. - FORINT. (KÉT JÁTÉK VÁSÁRLÁSÁNÁL MÁR 1490. -)  POSTÁN MARADÓRA: 790. - FORINT (BÁRMILYEN MÉRET)
UTÁNVÉTTEL KÜLDVE: 2180. - FORINT.   FOXPOST UTÁNVÉT (HÁZHOZ MUNKAIDŐBEN): 1320. - FORINT


Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Az aukció vége: 2019-06-20 09:01 .

Tűzgyűrű - (2BD) - Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Tűzgyűrű - (2BD)
Gyűjtemény felszámolása miatt eladó.  

Jelenlegi ára: 1 700 Ft
Az aukció vége: 2019-06-20 10:27 .

USB Hub , usb elosztó - Jelenlegi ára: 500 Ft

USB Hub  .
az ár darabár.
..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ...
mint a képen.


Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-20 10:47 .

Párásító SPC NERTA Fehér - Jelenlegi ára: 20 649 Ft

EAN:
8436542856263
Gyártó:
SPC
Ha elektromos háztartási kisgépeket keresel a legjobb áron, ne hagyd ki Párásító SPC NERTA Fehér és a minőségi elektromos háztartási kisgépek széles választékát! Kb. önálló működési idő: 11-26 óraKapacitás: 400 mlAjánlott Használat: AromatikusHáttérvilágítással: LEDKompatibilis: Android, iOS, Amazon Alexa, Google Assistant, IFTTT

Jelenlegi ára: 20 649 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Hajdúsító Hab Russian Amber Philip B (200 ml) - Jelenlegi ára: 21 126 Ft

EAN:
0858991004374
Gyártó:
Philip B
Szeretnél jobb megjelenésű lenni, és kihangsúlyoznád szépségedet? Akkor a Hajdúsító Hab Russian Amber Philip B (200 ml) segíteni fog céljaid elérésében! Élvezd ki a Philip B termékek és a többi 100%-ban eredeti hajápolási eszközeink előnyeit. Nem: UnisexKapacitás: 200 ml

Jelenlegi ára: 21 126 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Páraelszívó Teka DM775S 70 cm 603 m3/h 67 dB 278W Rozsdamentes acél Teka PÁRÁSÍTÓK, PÁRA ELSZÍVÓK - Jelenlegi ára: 158 8

Márka:
Teka
EAN:
8421152130759
Szállítási idő:
7-10 munkanap
Ha elektromos háztartási kisgépeket keresel a legjobb áron, ne hagyd ki Páraelszívó Teka DM775S 70 cm 603 m3/h 67 dB 278W Rozsdamentes acél és a minőségi elektromos háztartási kisgépek széles választékát! Méretei kb.: 70 x 50 x 29, 5 cmTeljesítmény: 278 WHangintenzitás: 67 dBKapacitás: 603 m3/hEnergetikai besorolás: AosztályVilágítás: LEDigen8 WSebességek: 4
Márka: Teka
EAN: 8421152130759
Szállítási idő: 7-10 munkanap


Jelenlegi ára: 158 861 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

PANDORA Vintage báj charm (925 ezüst) - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

PANDORA jellegű, az eredetivel szinte megegyező charm, sterling ezüstből,  cirkónia kövekkel díszítve.
Aprólékosan kidolgozott minőségi ékszer, Moments karkötőkkel kompatibilis.
Eredeti, bevizsgált ezüst, S925 jelzéssel ellátva.

Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-20 11:27 .

Universum multispiel 2006 - Jelenlegi ára: 24 000 Ft

Universum multispel 2006 tv játék eredeti dobozában megkímélt szép állapotban

Jelenlegi ára: 24 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-19 19:33 .

MAXXIS 195/60R16C 99T AL2 Vansmart A/S négyévszakos kisteher gumiabroncs - Jelenlegi ára: 36 790 Ft

14 nap visszavásárlásingyenes kiszállításnégyévszakos gumiabroncsFogyasztásEFékezésAZaj1, 69Méret195/60R16GyártóMaxxisIdénynégyévszakosTermék típusKisteherSebesség indexT=190 km/hSúly index99=775kgGumiabroncs mintázatAL269

Jelenlegi ára: 36 790 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Régi csengő - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Régi csengők Ár/db ra értendő..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ...

Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-20 03:27 .

MAK XLR alufelni 7X17 - 4X100 - ET.30 CB.72 - ICE Black - Jelenlegi ára: 80 000 Ft

Eladnám a képen látható MAK XLR (extra light racing) felniszettemet.
Adatok:
R17 - 7J széles
Osztókör: 4x100
ET: 30
Középfurat: 72 (54, 1-es tehermentesítőt ajándékba adom hozzá)
Nem hibátlan, a peremén vannak kisebb sérülések, de szép állapotban van jó futással.
Az ár gumik nélkül értendő, használható 205/40 gumival a minimál ár 100 000.
Személyes átvétel Gödöllőn, Hatvanban, esetleg előre egyeztetés után Budapest északi részén.
Posta egyeztetés után megoldható, de a személyes átvétel preferált.

Jelenlegi ára: 80 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-20 10:56 .

NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL / DVD SZINKRONOS - Jelenlegi ára: 599 Ft

MAGYAR NYOMÁSÚ DVD LEMEZ!!!
VÁLOGASS KEDVEDRE, TÖBBET ÉRDEMES!!!
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL, MUNKANAPOKON REGGEL 7 H ELŐTT , A VII. KER KÖRNYÉKÉN!!!!
NAGYOBB VÁSÁRLÁS POSTÁZÁSA MEGOLDHATÓ!!
VÁSÁRLÁS ELŐTT ÉRDEKLŐDJ!!

Jelenlegi ára: 599 Ft
Az aukció vége: 2019-06-20 05:39 .

2019. május 29., szerda

Függőágy (200 x 100 cm) - Jelenlegi ára: 7 990 Ft

Kérjük minden esetben érdeklődjön vásárlás előtt, hogy a termék rendelhető-e, mert a készletünk csak 24 óránként frissül! Köszönjük!
Ha szeretnél egyediséget varázsolni otthonodba, akkor a Függőágy (200 x 100 cm) segít neked ebben. Anyag: TextilMéretei kb.: 200 x 100 cmSzín: TöbbszínűTartozék: Táska


Jelenlegi ára: 7 990 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Mécsestartó tálca LED-es mécsesekkel - Jelenlegi ára: 2 640 Ft


Vásárolj rizikó nélkül, egy megbízható eladótól! Ha nem felel meg a termék, visszahozhatod és visszaadjuk a pénzed.
Számla1 év garancia
Mécsestartó tálca LED-es mécsesekkel
Vigyél egy kis plusz fényt a lakásodba!
Ha szereted a divatos kiegészítőket, amik még inkább feldobják otthonod, akkor ez a mécsestartó ledes mécsesekkel biztos elnyeri tetszésed!
A mécsesek nyújtotta pislákolás még otthonosabbá tehetik a szobákat, de érdemes figyelni rájuk a nyílt láng miatt. Ezzel szemben a ledes mécses nagy előnye, hogy működés közben nem keletkezik nyílt láng, hiszen belsejében egy LED égő gondoskodik a fényről – miközben ugyanazt
a hatást kelti, mint egy igazi mécses.
 
Helyezd a hálószobába, a nappaliba vagy akár a fürdőbe, kapcsold be,
és hagyd őket égni akár egész este.
 
Működtetése egyszerű: helyezz a mécsesek aljába egy gombelemet, kapcsold be, helyezd az üveg tartóba, majd a tálcára, és élvezd a nyugtató fényt!
Tulajdonságok és a csomag tartalma
– LED égővel ellátott mécsesek
– CR2032 gombelemmel működik
– 30 × 13 cm
– 3 db mécses
– 3 db üveg mécses tartó
– tálca, díszítő kövek
Eredeti ár: 4 590 Ft
Akciós ár:
2 640 Ft
Keresd Bonzobonzijevics további akcióit termékeink között!


Jelenlegi ára: 2 640 Ft
Az aukció vége: 2019-06-19 13:45 .

Basch árpád, hegyi tó jelzett olaj festmény - Jelenlegi ára: 85 000 Ft

Basch Árpád hegyi tó olaj festménye, jelzett eladó.

Jelenlegi ára: 85 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-19 11:21 .

Mini LED lámpák lufik, esküvői díszek, papírlámpák megvilágításhoz - Jelenlegi ára: 1 Ft


Vezeték nélküli mini LED lámpa
Alkalmas lufik, papírlámpák, vázák, esküvői díszek, virágkompozíciók megvilágításhoz. Nagyobb tárgyak megvilágításához 2-3 lámpát célszerű használni, hogy az eredmény látványos legyen.
Használatának csak a képzelete szab határt!
A legegyszerűbb díszítést is feldobja
Választható színek: piros, zöld, kék, lila, rózsaszín, meleg fehér, hideg fehér, sárga, narancssárga, szivárvány
Rendelhető villogó és nem villogó kivitelben. Kérem rendelés előtt egyeztessünk, hogy milyen szín és formátum van raktáron!
Mérete: körülbelül 3, 2 x 1, 1 cm
A csomag 1 LED lámpát és a hozzá tartozó elemeket tartalmazza. Használat előtt egy papírcsíkot kell eltávolítani a termékről. Működési ideje kb. 4 óra. Lufik megvilágításánál először be kell kapcsolni a lámpát, beletenni a lufiba, majd ezután felfújni azt levegővel vagy héliummal.
A termék külföldről érkezik, a szállítás 15-30 munkanap. Kérem csak ennek ismeretében licitáljon!

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-05-31 02:27 .

Szobainas MINŐSÉGI BÜKK fából. Barna színben. ÚJ! - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Szobainas bükk fából. Világos barna, sötét barna , natúr és cseresznye  színekben rendelhető. Talp méretei: kb 40cm x  40cm. Magasság kb 107 cm. Minőségi bükkfából dupla kivitelben.

Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-19 09:34 .

Die Toten Hosen: Live in Buenos Aires 2DVD - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

A borító és a lemez is jó állapotban van.   Dupla, papírtokos kiadvány.

Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-19 08:47 .

MÁR MEGINT TE? BLU-RAY ÚJ - Jelenlegi ára: 3 990 Ft

Már megint te?! - Blu-Ray
(You again, 2010)
RAKTÁRON
Tartalom:  A középiskolás évek sokszor kihatnak későbbi életünkre is. Marni is szembesül ezzel, amikor kiderül, hogy bátyja éppen azt a lányt készül feleségül venni, aki annak idején Marni ádáz ellensége volt a suliban. Ráadásul felbukkan a leendő anyós is, így kiderül, az ellenséges felállás nem egyedi - úgy látszik, mindenkinek vannak-voltak ellenségei. Nem is kell sokat várni a perpatvarra, így igen izgalmasan alakulnak az esküvői előkészületek.
Rendezte:  Andy Fickman
Szereplők:  Betty White, Kristen Bell, Kristin Chenoweth, Odette Annable, Sigourney Weaver, Jamie Lee Curtis...
Stílus:  vígjáték
Bővebb információk a filmről itt:  Már megint Te?!
Hangok:  magyar (Dolby Digital 5. 1), angol (DTS-HD), angol (Stereo), lengyel (Dolby Digital 5. 1), cseh (Dolby Digital 5. 1)
Feliratok:  magyar, angol, lengyel, cseh, szlovák, ivrit, görög, bolgár, román, horvát, szerb, szlovén, angol (halláskárosultaknak)
Képformátum:  2. 40: 1 anamorf
Játékidő:  106 perc
Extrák:
- Interaktív menü 
- Közvetlen jelenetválasztás Extrák magyar felirattal:  
- Fickman nyomában: A forgatáson a rendezővel 
- Bakis táncmulatság 
- A szereplők válaszolnak 
- Meghallasz vagy meghalsz!  
- Kimaradt jelenetek Andy Fickman rendező bevezetőjével

Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2019-06-19 23:44 .

Pioneer CDJ-200 DJ CD játszóhoz, VMX1113 optika mozgató, léptető motor. - Jelenlegi ára: 8 200 Ft

Eladó 2 db új,  Pioneer CDJ-200 DJ CD játszóhoz, VXM1113 optika mozgató, léptető motor.

Jelenlegi ára: 8 200 Ft
Az aukció vége: 2019-06-19 02:28 .

Eredeti Szenczi ehető cukorvirág - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Gyönyörűen kidolgozott cukorvirág, díszítésre, ajándékba.
Összetevők: porcukor, tojáslé, ételfesték
(E133, E129, 36F6) ételkeményítő, víz, aroma
Fogyaszthatósági ideje 1 év
Többféle virágforma kivitelezését vállalja a készítő, akár egyedi formákban is.
Magnólia, liliom, orchidea, szegfű stb.


Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-19 23:26 .

Dióaprítógép,Új!AKCIÓS!!! - Jelenlegi ára: 999 Ft

Dióaprítógép, Új! AKCIÓS!!!
Képen látható összeállításban; a fotók a termékről készültek!

Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2019-06-19 09:24 .

Szilikonos teljes talpbetét Metatarsal emelővel S (35/36) - Jelenlegi ára: 3 175 Ft

Anyag: 100 % szilikon
A talpbetét teljes talpbetét, elején levágható cipő méretéhez igazítható. Harántemelővel kényelmes viseletet nyújt.
Cipőből az eredeti talpbetétet el kell távolítani, hogy elegendő hely legyen a szilikonos talpbetétnek.
Indikáció: boka, térd, csípő gyulladás, degeneratív gerincferdülések, Achilles-ín gyulladás, lúdtalp, fájdalomcsillapítás sarok, -és talprészen.
Kiszerelés és az ár: 1 párra vonatkozik.
Rendelésnél kérjük vegye figyelembe a méreteket:
Méret: XS (33-34), S (35-36), M (37-38), L (39-40), XL (41-42), XXL (43-44).
Talp hossz (méret) megállapítása:
Álljon rá egy papírra, rajzolja körbe mindkét talpát.
Átlósan a saroktól a nagylábujjig mérje meg a talpainak hosszúságát és a hosszabbik talphoz méretezze a talpbetétet. (lsd. kép).  
Ne viselje szilikonra allergiás és sérült irritált bőrre.
Válogasson kedvére további termékkínálatunkból!


Jelenlegi ára: 3 175 Ft
Az aukció vége: 2019-06-19 02:08 .

Tchibo orr és fülszőrvágó - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Eladó a képen látható Tchibo orr és fülszőrvágó, megtisztítve.

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-19 09:26 .

Az utolsó bolygó - Nemere István - Jelenlegi ára: 420 Ft

Az utolsó bolygó - Nemere István
Sorozatcím:: Népszava tudományos-fantasztikus könyvek
Illusztrátorok: Herpai Zoltán
Borító tervezők: Herpai Zoltán
Kiadó: Népszava
Kiadás éve: 1986
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Széchenyi Nyomda
ISBN: 963322392X
Kötés típusa:: ragasztott papír
Terjedelem: 170 oldal
Nyelv: magyar
Méret: __edition. size. text
Súly: 0. 20kg
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt.  Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket.  Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is.  Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba! Átvételi módok: Ingyenes, személyes átvételi lehetőség: Budapest V. kerület, IX. kerület,   Baja, Balatonfüred, Békéscsaba , Debrecen Dunaújváros,  Eger, Gyöngyös , Győr,   Kecskemét, Mátészalka,   Miskolc,   Nyíregyháza , Pécs, Sopron, Szarvas, Szeged, Szekszárd, Székesfehérvár, Szentes, Szolnok, Szombathely, Tatabánya, ZalaegerszegHázhozszállítás GLS futárszolgálattal:  Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 890 Ft4. 000-7. 999 Ft - 690 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesÁtvétel PickPackPont-ban: Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 690 Ft4. 000-7. 999 Ft - 550 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesFizetés: - Készpénzben átvételkor- PayPal rendelés véglegesítéskor- OTP online fizetés rendelés véglegesítéskor
[(**50205047**)]

Jelenlegi ára: 420 Ft
Az aukció vége: 2019-06-19 19:11 .

Szilikonos harántemelő - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Anyag: 100 % szilikon.
Fájdalomcsillapítás részlegesen deformálódott előláb területén, metatarsusok támogatása.
Magassarkú cipőbe is viselhető.
Indikáció: Diabéteszes lábbetegség megelőzésére, előláb diszkomfort, metatarsalgia, fascia gyulladás, bőrkeményedés.
Méret: egy méretben.
Kiszerelés és az ár: 1 párra vonatkozik.
Ne viselje szilikonra allergiás és sérült irritált bőrre.
23P100
Válogasson kedvére további termékkínálatunkból!


Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2019-06-19 02:11 .

Xiaomi Mi 8 128/6GB Szinte Új Dual Független Black Garis ! - Jelenlegi ára: 94 990 Ft

Xiaomi Mi 8 M1803E1A, Globál verzió, 128/6GB, Dual Simes, Független, Szinte Új, hibátlan állapotban és működéssel, 2020. 04. 16-ig érvényes garanciával, fekete színben, dobozában adatkábellel, töltővel, ajándék szilikon tokkal eladó! Fix áras termék azonnal elvihető 94. 990 ft-ért !
Kérjük leütés előtt érdeklődjön a termék meglétéről, mert nem csak itt áruljuk a termékeinket !

Jelenlegi ára: 94 990 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 17:28 .

Csipőfogó új - Jelenlegi ára: 680 Ft

Új csipőfogó
Méret: 16cm
Jelenleg sárga-fekete nyéllel van készleten.
Minden termékünk készleten van , így azonnal tudjuk küldeni.

Jelenlegi ára: 680 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 21:33 .

Furla bordó női szemüveg (21) - Jelenlegi ára: 10 000 Ft


13 cm széles
Vásárlásával társadalmi célokat támogat.
Minden vásárlónk nyugtát vagy kérésre számlát kap.

Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 18:12 .

Tupperware kulacs cápa, csikóhal - Jelenlegi ára: 1 790 Ft

3, 3 dl-es új kulacsok jól záródó, el nem veszíthető kupakkal.
Mikrózható, fagyasztható.
Kétféle kulacs van, a megrendeléskor kérem a megjegyzésben feltüntetni, melyiket küldhetem.
Vatera futárral 890 Ft, előre utalást követően küldöm házig.

Jelenlegi ára: 1 790 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 23:52 .

régi szovjet fényképezőgép,Zenit E - Jelenlegi ára: 15 800 Ft

a képeken látható  Moszkva 5 rollfilmes gép, ami igazán megkímélt darab!
Békebeli, jó kis orosz vas
".. 1965-ben került forgalomba a sorozat legnépszerűbb darabja a Zenit E, melyből világszerte több mint 3, 3 milliót értékesítettek. 1967-től a nemzetközi piacon is népszerűbb M42 menettel szerelték.
Ez később a Zenit gépek „ hivatalos” csatlakozó szabványa lett. Új kezelőszerv kiosztást, szelén fénymérőt, és automata rekeszvezérlést (EM modellek) kapott. Alapobjektívje az 58mm-es F2 Helios-44, vagy egy 50mm F3, 5 Industar volt.
A hetvenes években már többnyire fekete fényezéssel kerültek forgalomba a Zenitek. Népszerű volt például az 1977-ben kiadott Zenit TTL, mely TTL fényméréssel rendelkezett.
Zenit 12xp
Magyarországon is számos működő példányát megtaláljuk a nyolcvanas évek elején piacra került Zenit 11 és 12xp modelleknek. Ezeket a rendszerváltást követő évekig gyártották és több mint 2, 5 milliót adtak el belőlük. A Zenit 12xp a TTL modell utódjának számít és „ fotópuska” változatban is kapható volt, 58mm-es Helios és 300mm-es Tair objektívvel.
A hetvenes évekre a KMZ hatalmas gyárkomplexummá nőtte ki magát. Krasznagorszk lakosságának jó részét, kb. 33 000 alkalmazottat .. "
Forrás: pixinfo
a neten minden információ megtalálható róla. az aukció tárgya egy iylen zenit e gép, ami sajnos kissé megkopott, leharcoltabb pédány-tekintve 40-50 éves korát.. a keresőbe nézve kissé homályos képet láthatunk középen végig vonuló csíkkal
Használt termék-Magán, privát aukción-ezt a vásárló licitjével tudomásul vette és elfogadta, hogy ezen aukción nem élhet  a vásárlástól való elállás jogával: sem termékcserére sem pénzvisszafizettetésre nincs jogosultsága-ennek tudatában licitáljon mindenki

Jelenlegi ára: 15 800 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 13:19 .

2019. május 28., kedd

Rögzíthető biztonsági kamera - Jelenlegi ára: 6 690 Ft


Rögzíthető biztonsági kamera
Valaki mindig keresztbe tesz, de nem tudod ki az, és nincs időd kifigyelni?
Megnyugtatna, ha valaki non-stop figyelné értékeidet, és a legkisebb mozgást is azonnal kamerával rögzítené?
Kompakt és könnyű, nappal és éjjel is tökéletes képminőségű felvételeket készíthetünk vele.
 
Alkalmazhatjuk helyiségek megfigyelésére (átalakító segítségével, közvetlenül monitorra, tévére csatlakoztathatjuk, és ilyenkor az élő képet láthatjuk). Kiválóan alkalmas kamerarendszerek kiépítéséhez.
Rugalmas ABS házzal és cseppálló burkolattal rendelkezik, így fedett kültéri helyen és beltéren egyaránt használható.
Tulajdonságok
– kültéren és beltéren használható
– nappali és éjjeli
– csepp és porálló
– behelyezhető TF kártya
– rögzítő elemek
– távirányító
 
Eredeti ár: 11590 Ft
Akciós ár:
6690 Ft
Keresd Bonzobonzijevics további akcióit termékeink között!


Jelenlegi ára: 6 690 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 18:19 .

Matchbox Yesteryear Y-27 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Matchbox Yesteryear Y-27 1927 TALBOT hibátlan állapotú angol matchbox eladó.
Gyüjteményem felesleges darabjait árulom.
Csak az licitáljon, aki vállalja, hogy vásárlás esetén 3 munkanapon utalja a vételárat.
Kérdésekre szívesen válaszolok.
Nézd meg a többi eladó Matchboxomat.
Postaköltség csomagautomatába 490 Ft.
(Több darab esetén is 490 Ft)

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 17:58 .

KIÁRUSÍTÁS - 98-as fiú rugdalózó és body - 2-3 év - Jelenlegi ára: 1 Ft


Fiú 98-as rugdalózó és body csomag 2-3 év
Keveset használt,  szép, megkímélt állapotban!
A személyes átvételt és a Foxpost-ot nem tudom biztosítani!! Köszönöm!!!


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 19:45 .

HP LaserJet Pro 400 M402dne (C5J91A) lézernyomtató - Jelenlegi ára: 127 750 Ft

Lézer, 38lap/perc, 4800x600dpi, A4, USB, LAN, Duplex, LCD, Patronok/tonerek: 26A; 26X

Jelenlegi ára: 127 750 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Kültéri lézerlámpa, akár karácsonyi dekorációra - Jelenlegi ára: 5 000 Ft


Külső Szín: Fekete
Lézer ffények: /Vörös Hullámhossz: 650nm, teljesítmény: 100 mW/ Zöld Hullámhossz: 532nm, teljesítmény: 50mW
Lejátszás mód: AUTOMATA (A pontok forgása az óramutató járásával megegyező vagy ellentétes irányban)
Áramfelvétel: 12V 0. 5A, hálózati adapter (vízálló)
Tápegység: AC110v ~ AC265v, 50 / 60HZ, 15w
Működési hőmérséklet: 15-35 fok
előmelegítés bekapcsoláskor 2-15 perc
Laser: vörös, zöld lézerfény
kábel hossza: 5m
adapter: 110-265V 50-60Hz 5W
Csomag tartalma:
1 db Lézerlámpa
1 db AC adapter
1 db távirányító (elem nem tartozék)
1 db földbe szúrható tartó tüske


Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 06:22 .

Laminálógép A3, A4, A5, A6, A7, A8, névjegykártya, Fellowes Jupiter 2, A3 5733501 - Jelenlegi ára: 109 900 Ft


Laminálógép A3, A4, A5, A6, A7, A8, névjegykártya, Fellowes Jupiter 2, A3 5733501
Termék azonosító: 394796
Lamináló készülék Jupiter 2, A3
Forró- és hideglaminálás
Automatikus indítási funkció
A felületi hőmérséklet csökkentése
Kezdő készlettel 10 lamináláshoz
Nagy teljesítményű és gyors laminálógép irodák számára. Automatikusan felismeri a fóliavastagságot, és a megfelelő beállítást magától elvégzi. Gyors felmelegedési fázis és nagy laminálási sebesség.
Jellemzők:
Forró- és hideglaminálás ? A HeatGuard technológia csökkenti a felületi hőmérsékletet. ? Az AutoSense rendszer felismeri a fóliavastagságot, és automatikusan elvégzi az optimális beállítást. ? Az InstaHeat technológia a gyors felmelegedési fázist biztosítja ? Egyszerű 1-érintős kezelés hátramenet funkcióval a ferdén berakott fóliák eltávolítására ? Energiatakarékos kikapcsolás (30 perc) ? Automatikus indítási funkció ? Torlódás gátló mechanizmus ? LED-es kijelző és kezelő felület
Műszaki adatok:
Felmelegedési idő: 1 perc ? Formátum: DIN A3, DIN A4, DIN A5, DIN A6, DIN A7, DIN A8, Névjegykártya ? Fóliavastagság (max. ): 250 micron ? Fóliavastagság (min. ): 80 micron ? Irodai készülék típus: Laminálógép ? Laminálási sebesség: 750 null ? Laminálási szélesség (max. ): 318 mm ? Méret, magasság: 121 mm ? Méret, mélység: 172 mm ? Méret, szélesség: 546 mm ? Szín: Grafit ? Súly: 6500 g ? Tartalom: 1 db ? Tekercsek száma: 6 ? További műszaki adatok: Lehűlési idő kb. 60 perc ? Üzemi feszültség: 220 - 240 V
Szállítás tartalma:
Lamináló készülék ? 10 fólia ? Felfogó tartály ? Használati útmutató
Mennyiség: 1 db(Egységár: 109 900 Ft/db)
Státusz
Rendelhető
Szállítási idő
5-7 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 1100 Ft*
Pick Pack Pont: 950 Ft*
FoxPost: 790 Ft *
Személyes (11-16h)
30 000 Ft felett Ingyenes!
A termék szállítása most:
INGYENES!
* Futár maximum: 30 kg, 120x60x60 cm!
* PPP maximum: 30 kg, 50x50x50 cm!
* FoxPost maximum: 25 kg, 62x60x36 cm!
Fizetési módok
UtánvétElőre utalás


Jelenlegi ára: 109 900 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Playstation 2 játék F1 2003 - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Eladó a képen látható PS2 gyári játék
Kis füzettel eredeti dobozában
A lemez karc és ujjlenyomat mentes


Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 16:51 .

Kémkamera óra 32GB Rejtett kamera éjjellató 1080P FULL HD - AKCIÓS ÁRON - BP - Jelenlegi ára: 16 000 Ft

Kém kamera óra 32GB Rejtett kamera éjjellató 1080P FULL HD
Kém kamera óra Rejtett kamera karóra 32GB éjjellató 1080P
Full HD karóra cseppálló kémkamera!
Video Resolution: 1920x1080
Photo Resolution: 12 Mega Pix
Youtube videó:
https: //www. youtube. com/watch? v=MuMWZTV-nhI&t=11s
Bolti ára:
http: //www. kamera007. hu/ora-kamerak/full-hd-infra-karora-kamera-251. html
A képek magukért beszélnek különösebb kommentár nem kell neki.
Elegáns megjelenésű termék üzleti tárgyalásokra is probléma nélkül fel lehet venni.
Specifikációk:
Videó felbontás: Full HD 1920 x 1280p
Videó formátum: AVI 30 FPS
Belső memória: 32 GB
Akkumulátor munkaideje: kb. 90 perc (folyamatos felvétel mellett)
Akkumulátor töltési ideje: 3 óra (USB kábelen)
A csomag tartalma:
1x Full HD Óra kamera
1x USB kábel
1x Használati utasítás (magyar és angol)

Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 13:42 .

Yamaha jog hátsó lámpa - Jelenlegi ára: 1 799 Ft

Eladó a képen látható yamaha jog hátsó lámpa.
Vásárlói Tájékoztató!
Kérem licitálás előtt figyelmesen olvassa el, és csak akkor licitáljon, ha feltételeimmel egyetért.
Az érdeklődők kérdéseire szívesen válaszolok.
Utólagos képfeltöltésre az első licit érkezéséig van lehetőségem.
Utánvételes csomagküldést csak 10 db pozitív értékelés feletti felhasználónál vállalok.
Előre utalás esetén 2-3 munkanapon belül postázok.
Csomagolási és egyéb költségeket nem számolok fel.
Díjszabás a Magyar Posta, Mpl és egyéb futárszolgálatok mindenkori díjszabása alapján.
A vevőnek leütéstől számított 10 munkanapja van a vételár teljes átutalására amely tartalmazza a postaköltséget.
 
SZÁMLAIGÉNYÉT KÉREM ELŐRE JELEZZE.
Kérem, csak akkor licitáljon, ha feltételeimmel egyetért!
Kisebb termékeim átvehetők  Szentendrén és Hévízen.       
Tekintse meg összes aukciómat, így spórolhat a postaköltségen!
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=businessman111

Jelenlegi ára: 1 799 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 09:46 .

EDDA turné 2010 - 30 év együtt veletek - koncert DVD - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

EDDA turné 2010 - 30 év együtt veletek - koncert DVD
Kérem, nézze/nézd meg a többi termékemet is a következő linken, vagy állítson be kedvenc eladójaként, hogy elsőként értesüljön feltöltött termékeimről. A "vásárlás - termékfigyelő - eladók" menüpont alatt.
 
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=corinart


Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 15:22 .

Fűkasza benzines damilos fej feltét hajtószárral - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Benzinmotoros fűkasza adapter damilos fűvágó.. toldható hajtószárral.. vágótárcsa felfogó csavarokkal együtt....
szár átmérője 26mm
A meghajtószár 7RICNIS
Középen szétszedhető/toldható szárú gépekhez
 
Nézze meg a képeket!!
SZÁMLÁSAN, ALKU NÉLKÜL ÁRUSÍTOK, FIX ÁRON!! kérem figyelembe venni
NÉZZEN SZÉT A GALÉRIÁBAN IS, TEKINTESE MEG EGYÉB TERMÉKEIMET IS!
postázás és díjak megbeszélések szerint.
Személyes átvétel Vecsésen, telefonon egyeztetett helyszínen...

Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 13:19 .

3 az 1-ben giroszkópos RC quadkopter drón - Jelenlegi ára: 21 990 Ft


Vásárolj rizikó nélkül, egy megbízható eladótól! Ha nem felel meg a termék, visszahozhatod és visszaadjuk a pénzed.
Számla 1 év garancia
3 az 1-ben giroszkópos RC quadkopter drón,
- 6 tengelyes, 4 csatornás
FÖLDÖN ÉS LEVEGŐBEN!
Ilyen quadkoptert még életedben nem pipáltál!  
Nagy rajongója vagy a távirányítós helikoptereknek és a kerekes járműveknek? Szeretnéd a kétféle élményt megkapni egyben?
Akkor mi tudjuk, mire van szükséged! Ezzel a HÁROM AZ EGYBEN drónnal képes leszel a legelképesztőbb manőverekre FÖLDÖN ÉS LEVEGŐBEN egyaránt!
Előnyt jelent, ha már repültél távirányítós helikopterrel, de a kezdők is hamar elsajátíthatják a használatát.
 
Különlegessége, hogy 3 féleképpen felépítheted, így 3 járművet kapsz, egyben!
- quadkopter
- (négykerekű) autó
- kétkerekű
A különböző tartozékoknak köszönhetően tetszőlegesen alakíthatod át.
Irányítási funkciók:  Fel / le, fény, oldalirányban repülés, gyorsítás, balra / jobbra, 3D borulás,
előre / hátra.
3 sebességfokozatban tud mozogni.
A quadkopter képes a tengelye körül 360°-os szögben forogni, így akár folyamatos bukfencezés is elérhető. Ennek a kiváló manőverezhetőségnek köszönhetően, a készülék kül- és beltéren egyaránt használható. Továbbá tetején és alján is (6 db) található színes fényű LED lámpáinak segítségével éjszaka, a sötétben is felderíthetsz vele. Mindezeken kívül mind a négy rotorját erős és rugalmas védőkarikák veszik körbe, az esetleges ütközések, sérülések, leesés, balesetek kizárása érdekében.
A 6 tengelyes giroszkópnak köszönhetően a gép sokkal érzékenyebb lesz a mozdulataidra, mint a normál távirányítós helikopterek,  sokkal stabilabb és rugalmasabb repülést tesz majd lehetővé.
A távirányító 2, 4 GHz-en üzemel és négy különböző csatornán tud kommunikálni a quadkopterrel, ami kiváló adatvitelt és sávszélességet biztosít. A szórt spektrumú adásmód használatával nagyobb hatótávolság (akár 100 méter), jobb interferencia tűrés és alacsonyabb fogyasztás érhető el. A reakcióideje százszor gyorsabb, mint a hagyományos rádióké.  
A távirányító 2 móddal rendelkezik: repülő és járó.
Beépített LCD kijelzője segít az irányításban.
Ajándéknak is remek választás, hiszen a már megszokott autók után a gyerekek a különleges élmény mellett tudást szereznek a légáramlatokról, a fizikáról, tapasztalattal.
Tulajdonságok:
- Három az egyben giroszkópos drón / quadkopter + távirányító
- 3 módon felépíthető
- 6 tengelyes giroszkóp
- Alsó, felső LED világítás
- 3 sebességfokozat
- 360°-os tengely körüli átfordulás
- 3, 7 V-os, 450 mAh kapacitású lítium-polimer akkumulátor
- Tartozék USB-s töltő kábel az akkuhoz
- 2, 4 GHz-es, LCD kijelzős távirányító
- Távirányító hatótávolsága: 100 m
- Távirányító működtetése 4 db AA elemmel (nem tartozék! )
- Töltési idő: kb 40 perc
- Repülési idő: 7 perc
- Quadkopter váz méretek: 10 x 10 x 4 cm; rotorok átmérője: 5, 5 cm.
-További tartozék plusz 2 pár rotor, 4 db védőkeret, 4 db kis kerék, 2 db nagy kerék, 1db ellensúlyozó bot
A rendeltetés-ellenes használatból, a gép leeséséből eredő törések és károk nem tartoznak bele a garanciakörbe!
Eredeti ár:  32 990 Ft
Akciós ár:
21 990 Ft
Keresd Bonzobonzijevics további akcióit termékeink között!


Jelenlegi ára: 21 990 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 03:29 .

légpisztoly,Slavia TEX 086 alkatrész - Jelenlegi ára: 5 600 Ft

a képeken látható  termék.
Semmit nem tudok róla, örökségből maradt rám- ebben az állapotban, a többi alkotóelemével együtt, amit aukcióimon megtalálnak a téma iránt érdeklődők!
Érdekes megoldásokat látni
Az aukció tárgya ez az elem-légtár a neve, ütköző benne, túzfala nem kopott, nem kimaródott-és más semmi. Nem kopott, nem repedt, nem rozsdás, nem összevert, Jó menettel
Magán privát aukció, sem termékgarancia, sem pénzvisszafizetés nincs. A vevő ezt vásárlásával tudomásul veszi.

Jelenlegi ára: 5 600 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 14:08 .

Téglapiros dekorkristály 20 dkg - Jelenlegi ára: 732 Ft

Tedd alkalmivá desszertjeidet ezzel a gyönyörű téglapiros dekorkristállyal!

Jelenlegi ára: 732 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Motorhispania mx 50 olajtartály - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

Eladó a képen látható motorhispania mx 50 olajtartály.
Vásárlói Tájékoztató!
Kérem licitálás előtt figyelmesen olvassa el, és csak akkor licitáljon, ha feltételeimmel egyetért.
Az érdeklődők kérdéseire szívesen válaszolok.
Utólagos képfeltöltésre az első licit érkezéséig van lehetőségem.
Utánvételes csomagküldést csak 10 db pozitív értékelés feletti felhasználónál vállalok.
Előre utalás esetén 2-3 munkanapon belül postázok.
Csomagolási és egyéb költségeket nem számolok fel.
Díjszabás a Magyar Posta, Mpl és egyéb futárszolgálatok mindenkori díjszabása alapján.
A vevőnek leütéstől számított 10 munkanapja van a vételár teljes átutalására amely tartalmazza a postaköltséget.
 
SZÁMLAIGÉNYÉT KÉREM ELŐRE JELEZZE.
Kérem, csak akkor licitáljon, ha feltételeimmel egyetért!
Kisebb termékeim átvehetők  Szentendrén és Hévízen.       
Tekintse meg összes aukciómat, így spórolhat a postaköltségen!
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=businessman111

Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 09:51 .

UNIROYAL 185/65R14 86T RAINEXPERT 3 nyári személy gumiabroncs - Jelenlegi ára: 16 922 Ft

14 nap visszavásárlásingyenes kiszállításnyári gumiabroncsFogyasztásEFékezésBZaj2, 70Méret185/65R14GyártóUniroyalIdénynyáriTermék típusSzemélySebesség indexT=190 km/hSúly index86=530kgGumiabroncs mintázatRAINEXPERT 370

Jelenlegi ára: 16 922 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Alkalmi fiú nadrág + mellény - Jelenlegi ára: 3 450 Ft


                                                                                                                               


Jelenlegi ára: 3 450 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 12:11 .

Nagyméretű ruharendező vászondoboz - Jelenlegi ára: 2 890 Ft


Vásárolj rizikó nélkül, egy megbízható eladótól! Ha nem felel meg a termék, visszahozhatod és visszaadjuk a pénzed.
Számla 1 év garancia
Ruharendező vászondoboz - nagy
Kinőtted a gardróbot? Úgy érzed, hogy nem fér el a sok göncöd a ruhásszekrénybe?
Rakd félre a nyári ruháidat ősszel, és máris rengeteg hely válik szabaddá, melyet kedved szerint hasznosíthatsz.
Ebben a vízlepergető és légáteresztő vászondobozban nem porosodik a rövidnadrág, tavaszi kabát, vagy más nyári ruhadarab, ha felkerül a padlásra. Ráadásul megóvhatod kedvenc öltözékeidet a kellemetlen, dohos szagoktól is.
Használaton kívüli lepedők, takarók, plédek, kispárnák tárolására is tökéletes, melyeket könnyedén, illatosan előkaphatsz, ha egy kedves barát átugrik pár napra.
Könnyedén szét- és összehajtható! Nagy méretének köszönhetően rengeteg póló, nadrág és pulóver belefér. Praktikus fogantyúját könnyedén eléred a szekrény tetején is. Elegáns, semleges színével bármilyen helyiségbe illik majd.
Tulajdonságok:
- Ruharendező / tárolódoboz (1 db)
- Anyaga: erős, tartós vászon
- Penészálló
- Légáteresztő
- Vízlepergető
- Mérete: 60 x 45 x 30 cm
- Színe krémszínű
Eredeti ár: 3 790 Ft
Akciós ár:
2 890 Ft
Keresd Bonzobonzijevics további akcióit termékeink között!


Jelenlegi ára: 2 890 Ft
Az aukció vége: 2019-06-18 07:40 .

Bosch GOL 32 D optikai szintezőkészülék kofferben - Jelenlegi ára: 72 087 Ft

Ideális a kültéri alkalmazásokhoz, a robusztus, por és fröccsenő víz elleni védelemmel (IP 54) ellátott ház révén Erős fényű, a célról éles képet adó objektív Biztonságos szállítás, a kompenzátor reteszelőzárja révén   A csomag tartalma: Beszabályozó tüske Függőón Imbuszkulcs Lencsevédő Szállítókoffer   
Kisebb termékek alap szállítási díja: 1499 ft
További szállítási költségek:
0-30, 000Ft értékig 2, 400Ft
30e-100eFt értékig 1, 400Ft
100, 000Ft feletti megrendelés esetén ingyenes!
Kézbesítés várható ideje:
Raktári terméknél: 1-2 munkanap
Nem raktári termék esetén: 2-3 munkanap a feladás átlagos várható ideje, de erről minden esetben emailben tájékoztatjuk ügyfeleinket.

Jelenlegi ára: 72 087 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

2019. május 27., hétfő

Samsung Galaxy S9 64/4GB Újszerű Dual Független Coral Blue Garis ! - Jelenlegi ára: 104 990 Ft

Samsung Galaxy S9 SM-G960F/DS, Dual simes, Független, 64/4GB, Újszerű, szinte hibátlan állapotban, vásárlástól számított 3 hónap garanciával, hibátlan müködéssel, Coral Blue színben, dobozában Micro USB-Type C átalakítóval, adatkábellel és töltővel eladó! Fix áras termék azonnal elvihető: 104. 990ft. -ért !  
Kérjük leütés előtt érdeklődjön a termék meglétéről, mert nem csak itt áruljuk a termékeinket !

Jelenlegi ára: 104 990 Ft
Az aukció vége: 2019-06-17 11:08 .

Fractal gél - Jelenlegi ára: 990 Ft

Fractal gél ételfestékek otthoni, és professzionális használatra.
Segítségével könnyen színezhetünk: marcipánt, fondantot, krémeket, habot, cukormázat, piskótát.
Nagy koncentráltságának köszönhetően rendkívül kiadós. Nagyon kevés is elegendő belőle a megfelelő szín eléréséhez.
Nem módosítja a krémek, fondantok, marcipán masszák, piskóták textúráját.
Ételfesték adagolása: édességeknél max 3g/kg, bevonóknál max 6g/kg
A 30g-os kiszerelés kb. 5kg burkolómassza színezésére elegendő.
Az ár 1db 30g-os termékre vonatkozik!
Választható színek: élénk zöld, élénk piros, azúr kék, fekete.


Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2019-06-17 14:24 .

Fillikid jersey lepedő 140x70cm 10300-12 rózsaszín - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Márka:
Fillikid
Várható szállítási idő:
1-3 munkanap
Gyártói cikkszám:
10300-12
Fillikid jersey lepedő 140x70cm 10300-12 rózsaszín

Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Sony Actioncam tartozékok - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Eladásra kínálom eredeti Sony, új állapotú Actioncam tartozékaimat:
- csúklópánt
- fejpánt
- sidemount (pl. sisak oldalára szánt) felfogatás
- sík- és domború felületre való, öntapadós aljzat 
- kerékpáros sisak heveder 
Megtekinthető, átvehető Budapesten, de szívesen küldöm bárhová.

Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-03 09:24 .

Panelbefogó nagyítóval - Jelenlegi ára: 2 290 Ft

Panelbefogó nagyítóval
Sokoldalúan használható pl. nyák beültetés, kiforrasztás, javítás céljára, így kiváló kiegészítő hobbielektronikához. A jó súlypont-elhelyezésnek köszönhetően stabilan és csúszásmentesen áll.
Műszaki adatok:
8 db csukló
2 db állítható kar
nehéz öntöttvas alap
nagyító 2x nagyítású 46 mm átmérővel
Megrendelési száma: 533007
Új és garanciális
Üzletünk megtalálható Budapesten a VII. kerületben, az Almássy tér környékén.
Nyitvatartásunk:
H-Cs: 9: 00-17: 00
P: 9: 00-14: 30

Jelenlegi ára: 2 290 Ft
Az aukció vége: 2019-06-17 13:24 .

Etikett, 10 mm kör, kézzel írható, színes, APLI, piros, 1008 etikett/csomag (LCA2732) - Jelenlegi ára: 488 Ft


SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓK
Az OfficeMarket. hu Irodaszerek > Irodai papíráru > Etikettek kínálatban árult a(z) Irodaszerek > Irodai papíráru > Etikettek termék kategóriában lévő Etikett, 10 mm kör, kézzel írható, színes, APLI, piros, 1008 etikett/csomag (LCA2732) részletes leírása:
- figyelemfelkeltő hatású, ideális árakciók, figyelmeztető feliratok készítésére, vagy színkódos jelölésre
- megkapta a PEFC tanúsítványát, megfelel a nemzetközi fenntartható erdőgazdálkodás követelményeinek
- bliszteres kiszerelésben
- hosszan tartó tapadás
- kézzel írható
csom=8 db
súly=0 kg
márka=APLI
rendelési kód=LCA2732
kategória=Etikettek
Gyártói cikkszám:
40. 0000 Ft feletti vásárlás esetén ingyenesen házhoz szállítjuk a papír, írószer és irodaszer termékeket az ország bármely pontjára.
Etikett, 10 mm kör, kézzel írható, színes, APLI, piros, 1008 etikett/csomag (LCA2732), Irodaszerek > Irodai papíráru > Etikettek, Irodaszer, írószer, mágneses törölhető tábla, flipchart tábla, számológép, laminálógép, etikett, spirálozógép, nyomtató, tintapatron, papír, tábla, iratmegsemmisítő, toner, írószer, parafa tábla kínálatunkban minden irodaszert megtalál amire irodájában vagy otthonában szüksége lehet.
Irodaszer házhoz szállítás az Ország egész területére. Budapest, Szeged, Debrecen, Tatabánya, Kecskemét, Nyíregyháza, Miskolc, Szombathely, Szolnok, Székesfehérvár, Nagykanizsa, Győr, Pécs, Kecskemét, Pápa, Esztergom, Vác, Kaposvár, Veszprém, Siófok, Cegléd, Zalaegerszeg, Jászberény.
Kényelmes online rendelés, olcsó ár, folyamatos akciók, országos házhoz szállítás.
Irodaszerek > Irodai papíráru > Etikettek kínálat, Irodaszerek > Irodai papíráru > Etikettek kínálat, Irodaszerek > Irodai papíráru > Etikettek rendelés online, Irodaszerek > Irodai papíráru > Etikettek beszerzés, Irodaszerek > Irodai papíráru > Etikettek Budapest


Jelenlegi ára: 488 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

DVD Csomag 4db! Valami Amerika, Hacsi, Testvérek, A másik én !! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eladó a képen látható négy darabos DVD csomag!
Valami Amerika + Filmzene CD, - Hacsi, - Testvérek, - A másik én
Székesfehérváron személyesen átvehető!
Csomagküldés Foxpost!
Több hirdetésem is van!!

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-06-17 18:23 .

CSIGATÉSZTA TÉSZTA KÉSZÍTŐ ! ORSÓS CSIGA TÉSZTA TÉSZTAGÉP!BÜKKFÁBÓL, MAGYAR ÚJ! - Jelenlegi ára: 1 150 Ft

Csigatészta készítő vadonatújan eladó.
-Régi hagyományos kivitel, magyar gyártmány.
-Bükkfából készült.
Használata:
Egy tésztakockát ráteker a pálcikára és szorosan a bordázott felülethez nyomva végig görgeti. A kész csigát lecsúsztatja a pálcikáról.
Várom érdeklődését
Tekintse meg konyhai felszereléssel kapcsolatos többi termékemet is.
Több termék vásárlása esetén egybecsomagolva a postaköltség jelentősen kevesebb.


Jelenlegi ára: 1 150 Ft
Az aukció vége: 2019-06-17 16:04 .

Tetra Vital 250 ml-es - Jelenlegi ára: 1 990 Ft


Tetra Vital 250 ml-es, 500 liter vízhez
Elősegíti a halak vitalitását, kiemeli a halak természetes egzotikus színezetét.
- fajta-specifikus biológia egyensúlyt és természetes közeget hoz létre
- aktív B vitamin és jód segítségével növeli az életerőt, hozzá járul a halak jólétéhez
- elősegíti a növények és mikro-organizmusok fejlődését
- olyan anyagokat biztosít a halak számára, amik természetes környezetükben megtalálható, de a csapvíz nem képes biztosítani
Eredeti gyári csomagolás, nem kimért!
Az ország területén jó eséllyel megoldható a személyes átvétel, ha mégsem a csomagot haladéktalanul feladom!


Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2019-06-17 14:59 .

Laserworld cs-400G showlaser - Jelenlegi ára: 119 900 Ft

Eladó Laserworld cs-400G showlaser. Tartozás fejében maradt nálam, hangaktív módban kipróbálva tökéletesen működik. Az új bolti ára 260000Ft körül mozog!
Gyári leírása:
A Laserworld CS 400G egy max. 400 mW-os zöld lézerdiódával rendelkező DPSS Plug and Play lézer, mely grafikák ábrázolására is alkalmas. Vezérlése DMX 512-n vagy ILDA-n keresztül is történhet. Ez a kiváló ár-/érték aránnyal rendelkező lézer 30. 000 pps gyorsaságú Galvo eltérítéssel rendelkezik. A 400 mW-os, maximális teljesítményének köszönhetően nagyobb rendezvények, klubok számára is alkalmas, sőt párosan használva még kiemelkedőbb produkcióra képes.
Videolink ilyenről működés közben, érdemes megtekinteni!:
http: //www. youtube. com/watch? v=3fat-SVe7iw
http: //www. youtube. com/watch? v=rz0wR_Da5-c
http: //www. youtube. com/watch? v=gz2or-MFyfA
Garancia, visszavásárlás nincs és postai küldésénél nem vállalok felelöséget de nagyon alaposan becsomagolom, kérhető természetesen értéknyilvánított csomagként, illetve személyes átvétel esetén kipróbálható!

Jelenlegi ára: 119 900 Ft
Az aukció vége: 2019-06-17 06:48 .

antik szecessziós könyves szekrény könyvszekrény előszoba szekrény? - Jelenlegi ára: 135 000 Ft

Jól használható felújított könyves szekrény az 1900-as évek elejéről.
A veretek vörösrézből készültek kézi kalapálással.
2 fogantyú hiányzik.
 Mérete: 106x182x28 cm.
 Gondosan csomagolva HDT futárral 15 ezer Ft-ért tudom küldeni is!

Jelenlegi ára: 135 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 22:54 .

Power Bank 10000 mAh Fekete - Jelenlegi ára: 9 642 Ft

Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Power Bank 10000 mAh Fekete-et verhetetlen áron. Szín: FeketeKapacitás: 10000 mAhÚjratölthető lítium akkumulátor: igenKapcsolatok: USBMicro USBJelzőfény: LEDTartozék: Kábel Micro USBMéretei kb.: 6, 3 x 2, 2 x 9 cmKb. súly: 180 grHasználati utasítás spanyol, angolul és franciául


Jelenlegi ára: 9 642 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Hordozható 100% hőálló anyaggal kezelt pamut vasaló terítő " vasalódeszka " utazáshoz - Jelenlegi ára: 1 295 Ft

Termék leírás:
Vasaló terítő 80x45cm
Asztalon történő vasaláskor nélkülözhetetlen terítő, melyet akár utazáskor is magával vihet. Súlyozott mágneses sarkok a könnyű vasalás érdekében. Összehajtható, kis helyen is elfér. Bármilyen szilárd felületen használható. A beépített nedvességzáró megvédi a felületet a gőztől és folyadékoktól amik a vasalóból származhatnak. Anyaga: 100% hőálló anyaggal kezelt pamut
Hirdetett termékeinket általában 1 napon belül szállítjuk, minden termék raktári készleten van!
Cégünk jelenleg alanyi adómentes, így nem számít fel általános forgalmi adót!
A termék Debrecenben díjmentesen átvehető. Ingyenes kiszállítás Debrecenben 10000Ft vásárlás felett!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
Cégünk nyitva tartása H-P 8: 00-16: 00 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén és ünnepnapokon nem! )
Megértését köszönjük!
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!

Jelenlegi ára: 1 295 Ft
Az aukció vége: 2019-06-17 14:59 .

benzines fűkasza Mc CULLOGH bontásra,javításra - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Mc Cullogh HIBÁS benzines fűszegélynyíró  eladó!!
MEGKÉREK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT, ALAPOSAN NÉZZE MEG A KÉPEKET! HIBÁSKÉNT, FIX ÁRON ÁRULOM, GARANCIÁT NEM TUDOK ADNI RÁ!!!
Minden kasza gépcsere akcióból származó HIBÁS, ÁT NEM VIZSGÁLT gép.. VALAMI HIBÁJA BIZTOSAN VAN!!!
ELADÓ JAVÍTÁSRA, vagy BONTÁSRA... kinek MI A JOBB.
A SZÜKSÉGES ALKATRÉSZEK KISZERELÉSE UTÁN ITT A VATERÁN TOVÁBBÉRTÉKESÍRHETŐ A MARADÉK!
A nagyjából egyben lévő gépeket EGYBEN ADOM EL. NEM BONTOM MEG!!!
Posta súly szerint 50% felárral viszi a túlméretesség miatt!!!
Számlásan árulok, ALKU NEM ÉRDEKEL!!!
NÉZZEN SZÉT A GALÉRIÁBAN IS!!!

Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-17 15:00 .

Inferno (Blu-Ray) steelbook / fémdoboz (Tom Hanks) angol - Jelenlegi ára: 2 490 Ft


Eredeti Blu-Ray fémdoboz (steelbook)
MAGYAR VONATKOZÁST NEM TARTALMAZ!
Bontott, de új.


Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 18:37 .

Biciklis Táska (17 x 8,5 x 4 cm) - Jelenlegi ára: 3 869 Ft

Maradj formában, és fedezd fel a szektor újdonságait, hogy a legjobb garancia kíséretében sportolhass! Vásárolj Biciklis Táska (17 x 8, 5 x 4 cm)terméket a legjobb áron, és élvezd az egészséges élet nyújtotta előnyöket! Rögzítés típusa: CipzárralVízálló: igenKompatibilis: Smartphone 5, 5Fülkék: 2Fejhallgató-kimenetMéretei kb.: 8, 5 x 17 x 4 cm"


Jelenlegi ára: 3 869 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Régi matchbox Porsche CK5 Specials =A= - Jelenlegi ára: 990 Ft

Régi darab a fotón látható fellelt állapotban..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ...

Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 22:54 .

Kutya / cica ágy kanapé kutyaágy , új - Jelenlegi ára: 16 000 Ft


Eladó a képen látható kutya kanapé.
Cuki kutyakanpé. Olyan, mint a nagyok, csak kicsiben. Az alapja fa. Az oldala textilbőr. A fekvő felület plüssös szövet. A párnák zsákvászonok.
Méret: 62 x 40 x 22 cm, fekvőfelület 38 x 51 cm
A termék új, nekünk sajnos kicsi lett.
Amennyiben lehetséges, inkább a személyes átvételt preferálnám a termék mérete és súlya miatt! Személyes átvétel Miskolcon lehetséges és kéthetente Budapest X. kerületben.
Csapj le rá! Ne várd meg, hogy valaki elvigye előled!
Nézz szét a termékeim között!
Folyamatosan töltök fel új dolgokat.
Amennyiben 3 napon belül nem jelentkezel a megvásárolt áruért, akkor a terméket újra meghirdetem és téged negatívval értékellek.
Ha nem tudod teljesíteni a feltételt, akkor ne is licitálj!
Én a pénz beérkezése után amint tudom postázom a terméket, amiről e-mailben értesítést küldök.
Előre is köszönöm az együttműködést!
További információt az „ Ismerj+ oldal” -on találsz. Kattints a felhasználó nevem melletti „ i+” ikonra.


Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-17 00:36 .

Kovácsoltvas fésülködő , vagy telefon kisasztal - Jelenlegi ára: 18 200 Ft


Egyedi, saját készítésű Kovácsoltvas félköriveskisasztal kb. 56cm széles és  75cm magas. ( a gyertyatartó külön van)
Nagyon szép ajándék lehet bárkinek, szép dísze a lakásnak!
Ha kisszékkel rendeli a futárt én fizetem 
nézzen körül nállam !
a kisasztal kör változatban is kapható. tökéletes teraszra !!!!
Ha egyedi elképzelése van írja meg, megoldjuk!
Nézzen körül nálam, megéri , hetente bővül a választék!

Jelenlegi ára: 18 200 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 16:20 .

2019. május 26., vasárnap

Ordinett kék ruha huzat ruhazsák - Jelenlegi ára: 1 000 Ft


65x100
A terméket fizetést követő 5 munkanapon belül postázom, személyes találkozó is lehetséges Budapest 11. kerületben a Bikás parknál. A postaköltség becsomagolás után változhat, így amennyiben előre pontosan tudni szeretné, kérem, kérdezzen rá vásárlás előtt.

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 16:28 .

Eladó Honda Dio af 28 as henger 2 db és hengerfej - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Honda Dio 49ccm es henger eladó
2 db van belőle az egyik használható a másikat furatni kell mert van egy kis válla a hengernek.
ajándék hengerfej.


Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 19:41 .

Herlitz 3 emeletes tolltartó - üres - Kick it focis - Jelenlegi ára: 3 190 Ft

3 emeletes Herlitz tolltartó focista mintával. Kialakítása: középen 14 db gumipánt található, alsó szinten 8 db gumipánt, 1-1 db gumipánt radírnak, hegyezőnek és 1 db vonalzónak, a felső szinten 4 db ceruzatartó pánt, 2 db 3 cm széles és 1 db 4, 5 cm széles gumipánt van. Fiús tolltartó mérete: 19x11x7 cm. Szín: fekete/zöld. A belső kép illusztráció, természetesen fekete színű belül a tolltartó. Legyen egységes az iskolai kollekciód!   A teljes Herlitz Kick it focis kollekció itt tekinthető meg > >
Jelenlegi ára: 3 190 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Lenovo A6000 tok - fekete zászló ausztrália - Jelenlegi ára: 2 950 Ft

Egyedi fényképes mobiltelefon tok, amely tökéletesen illeszkedik készülékedhez. Vásárold meg azonnali raktárkészletről.
Amennyiben egyedi fotóval szeretnél tokot készíttetni vedd fel velünk a kapcsolatot és megvalósítjuk elképzelésedet.
Üdvözlettel, egyedihatlapok csapata

Jelenlegi ára: 2 950 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 09:29 .

világos barna drapp vászon nadrág + pamut tunika szett - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

H&M keskeny szárú vékony vászon nadrág, szára 3/4-esre felhajtható, lábszár középig (10 cm hosszan) sötét rózsaszín csík van belevarrva, amely felhajtáskor előkerül. Dereka szűkíthető. Beleírt mérete 92-es, másfél-2 év, és a szűkíthetősége illetve felhajthatósága miatt ki is lehet használni akár 2 éves kortól, de átlagos termetű kislány 3 évesen is bőven használhatja. Belső szárhossz 35 cm, ülepmagasság elöl 18 cm, hátul 22 cm. Derék legnagyobb bősége 24 cm, bőven szűkíthető. Csípő 28 cm. Két igazi zsebe van, a hátsó zsebek nem igaziak. Elöl patentos, cipzárja nincs. Színe karamellás tej, vagy homokszínű. (Előnyös szín örökké homokozó lánykáknak. ) Hibátlan, nagyon keveset hordott, megkímélt nadrág.
*
TU tejeskávé szín alapon nagy fehér pöttyös, rövid ujjú, vállán és alján fodros, nyakán és alján sötét rózsaszín csíkkal díszített tavaszi-nyári pamut (póló anyagú) tunika. Beleírt mérete 3-4 év, 98-104-es. Mellbőség 26 cm, hossz 44 cm. Legnagyobb szélesség (a fodrok fölött) 32 cm. Hibátlan, újszerű.
*
Az ár a 2 db-os csomagra vonatkozik. Kérésre külön is eladó, így a nadrág 1000 Ft, a tunika 500 Ft.
*
Füst- és állatszőrmentes háztartásból.
*
Személyesen átvehető zuglói címen.
Postázás a mindenkori aktuális postai díjszabásnak megfelelően postán maradó ajánlott levélben,  MPL automatába vagy Foxposttal automatába és házhoz is. A posta az ajánlott levelet nem kézbesíti házhoz és nem is hagy illetve nem küld értesítőt a küldemény érkezéséről. A postán maradó küldemény érkezéséről a címzettnek kell a megjelölt postahivatalban érdeklődnie.  

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 13:51 .

Nagy exkluzív szárazvirág csomag. 6. - Jelenlegi ára: 465 Ft


Nagy exkluzív szárazvirág csomag. 6.
Csak AJÁNLOTT küldeményként adható fel, méreténél fogva. Kizárólag POSTÁN MARADÓRA.
Ekkor az adott postára, be kell menni érte.
A posta, nem küld ki értesítést, - így a kedves vevőmnek én küldök E-mailt a feladás tényéről.
Javaslom, a Vaterafutár szolgáltatás, vagy az alábbi linken található, - automatákat. Ha, az Ön lakhelyéhez közel ilyen található.
https: //www. posta. hu/static/internet/download/PASZF_KI15_Csomagautomatak. pdf
Tisztelt Vásárlóim!! FIGYELEM!!! A félreértések elkerülése végett KÉRDEZZEN, A LEÜTÉS ELŐTT!   Előfordulhat, hogy nem egyezik a jelzett postai díjszabással! A posta 24 mm vastagságot meghaladó terméket, csak ajánlottan vesz fel!!! A 2, 4 * 22, 9 * 32, 4 mm-nél bármely oldalán hosszabb, terméket ; - csak csomagként fogad el. A Vatera futár mellett tudom DPD futárral is küldeni. Megkeressük a legolcsóbb megoldást. SZEMÉLYES ÁTVÉTEL CSAK MONORON LEHETSÉGES! Előre ne utaljon!
VIRÁGKÖTÉSZETI TEVÉKENYSÉGBŐL MEGMARADT KÉSZLET.
TÖBB TÉTEL MEGVÁSÁRLÁSA ESTÉN, JELENTŐS POSTAKÖLTSÉG TAKARÍTHATÓ MEG
ÉRDEMES ÁTBÖNGÉSZNI AZ OLDALAMAT, AMELYET KÖSZÖNETTEL VESZEK.
KATT IDE:    http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=szema01
SOK 1 FT-RÓL INDULÓ TERMÉK IS TALÁLHATÓ TERMÉKEINK KÖZÖTT, A LICITEKET 21 NAPIG VÁRJUK BE.
TOVÁBBÁ, a " kitove71 " OLDALÁN TÖBB EZRES ÉRTÉKES KÖNYVÁLLOMÁNYBÓL BÖNGÉSZHET, TÖBBNYIRE AKCIÓS ÁRON.
ESETLEGES ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN EGY CSOMAGBAN TUDJUK KÜLDENI, MELYET AZ ALANTI LINKEN TALÁL MEG:
KATT IDE:
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=kitove71&ob=4&obd=1
 TUDOM KÜLDENI POSTAPONTRA, ILLETVE BÁRMELY MEGOLDÁSSAL, AHOL ÖN ÁT TUDJA VENNI.
Súly (tól-ig)
Átvétel helye
2
kg-ig
5
kg-ig
10
kg-ig
20
kg-ig
30
kg-ig
40
kg-ig
Háznál
950 Ft
1150 Ft
1250 Ft
1700 Ft
2520 Ft
3300 Ft
PostaPont
850 Ft
990 Ft
1090 Ft
1480 Ft
2390 Ft
-
AHOL, AZ ÖN LAKÓHELYÉN ELÉRHETŐ TUDOM KÜLDENI, POSTÁRÓL FELADHATÓ CSOMAGAUTOMATÁBA.
AZ ÁTVEVŐ HELYEKET, AMELYET A VATERA RENDSZERE ÍGY ENGED AZ ALÁBBI LINKEN TALÁLJA MEG.
KATT IDE:
http: //www. posta. hu/static/internet/download/Csomagatado_pontok. pdf
PILLANATNYILAG 20 KG-IG: 590 FT
A képeken igyekeztem a használtsági fokot bemutatni.
Kérem, inkább érdeklődjön előtte.
MINDEN KÉRDÉSRE SZÍVESEN VÁLASZOLOK, HOGY MEGTALÁLJUK, AZ ÖNNEK LEGKEDVEZŐBB SZÁLLÍTÁSI MEGOLDÁST.
Jó licitálást és örömteli vásárlást kívánok; - mindegyik kedves leendő vevőmnek

Jelenlegi ára: 465 Ft
Az aukció vége: 2019-06-17 02:48 .

Igaz gyémánt othhonát keresi. Cica örökbefogadható! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Ivartalanított nyugodt szeretetre éhes 3 éves nőstény cica gazdát keres.
Barátságos, játékos, fiatal.
Százhalombattán van ideiglenes helyen.
Nagyon szomorú lesz tőle elválni de sajnos mennie kell mert ahol lakik elhagyott lett és sorsa teljesen bizonytalanná vált.
Ez így a hideg közeledtével egyáltalán ne hangzik jól!

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-05-27 14:56 .

Karra rögzíthető telefon tartó Zippo felirattal ÚJ - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Karra rögzíthető telefon tartó, fekete, piros széllel, Zippo felirattal, új állapotban eladó!
Mérete: kb. 7X14 cm, kb. 6 cm széles telefon fér bele, szerintem.
Nézze meg többi termékeimet is!

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 15:42 .

HP Color Laser Jet 3700dn tonerek nélkűl. - Jelenlegi ára: 1 500 Ft


Eladó HP Color Laser Jet 3700dn tonerek nélkűl. Hálózatos, duplexes. Teszteletlen, csak a feketet toner van benne. Garancia nincs.


Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-02 04:33 .

újszerű légáteresztős Wildebeast tech-trek poló - Jelenlegi ára: 1 190 Ft

új fekete légáteresztős , elasztikus 112cm, hossza fekete poló, M-es méret csak belül a cimke ki lett vágva, csak felpróbált
mell: 112 cm, hossza 67 cm, váll 45cm
pk 500ft ajánlottan

Jelenlegi ára: 1 190 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 19:39 .

UNIROYAL 185/70R13 86T RAINEXPERT 3 nyári személy gumiabroncs - Jelenlegi ára: 23 504 Ft

14 nap visszavásárlásingyenes kiszállításnyári gumiabroncsFogyasztásEFékezésBZaj2, 70Méret185/70R13GyártóUniroyalIdénynyáriTermék típusSzemélySebesség indexT=190 km/hSúly index86=530kgGumiabroncs mintázatRAINEXPERT 370

Jelenlegi ára: 23 504 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Masnis, gyöngyös esküvői ceremónia gyertyaszett - Jelenlegi ára: 3 500 Ft


Üdvözöllek Oldalamon!
Az esküvő egyik legszebb pillanatához, a gyertya ceremóniához szükséges három darab ekrü színű gyertyából álló szett.  
Kettő vékony gyertya szatén szalagokkal és egy tekla gyönggyel van díszítve. A két gyertya az ifjú pár életét jelképezi külön-külön.
Egy gyertya pedig vastag szatén szalagokkal, valamint masnival és gyöngyvirággal van díszítve, ami a szerelmüket jelképezi.
Amikor meggyújtják a közös életük gyertyáját, utána a két másikat elfújják.
Csodaszép szokás: a két lángból egy lesz, mint ahogy a két élet is eggyé forr.
Az ár a három gyertyára együttesen érvényes!
Választott színt megjegyzsébe kell beírni a rendeléskor!
Gyertya színe: hófehér
Rendelhető akár esküvői szettben is (gyűrűpárna, gyertyaszett).
Bármilyen kérdésed van fordulj hozzám bizalommal!
Nézz körül nálam, rengeteg más esküvővel kapcsolatos kiegészítőket találsz nálam kedvező áron és a postaköltségen is spórolhatsz.  
Köszönöm, hogy benéztél!


Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 17:21 .

SG700 Dual 2.0MP HD Camera Wifi FPV Optical Flow Dron Quadrocopter. - Jelenlegi ára: 20 900 Ft

SG700 Dual 2. 0MP HD Camera Wifi FPV Optical Flow Dron Quadrocopter.
Funkció:
Összecsukható a dron és a távirányító, nagyszerű kialakítással és könnyen szállítható.
Lassú és gyors sebességmód és 3D átfordulás funkció.
2. 4G 4CH távadó és 6-tengelyes giroszkóp a könnyű és stabil vezérléshez.
A 2. 0MP-es kamera minden gyönyörű és felejthetetlen pillanatot rögzít.
A színes Led -ek világosan meghatározzák az irányt éjjel, és növelik a szórakozást.
Vonzó fej nélküli móddal, (Headless MOD) teljesen megoldja a pilóta vezetési problémáját. Ebben a MOD-ban nem kell figyelni a quadrocopter helyzetét, mert mindig arra fog mozdulni, (hozzánk képest) amerre a jobb oldali vezérlőt mozdítjuk. Ebben a vezérlési módban a távirányítóval nem fordulhatunk ez, mert megváltozik a rögzített irány.
Az optikai áramlás pozícionálása és a tengerszint feletti magassági funkciók stabil repülést biztosítanak.
Az egypontos felszállás / leszállás / leállítás megkönnyíti a műveletet, és nagyon alkalmas az kezdőknek.
Egy kulcs automatikus visszatérési funkcióval a gép könnyedén megtalálhatja a hazafelé vezető utat.
Gravitációs vezérlés: lehetővé teszi, hogy a fúró előre / hátra / balra / jobbra haladjon a mobiltelefon szögének megfelelően.
Wifi - vezérlés valós idejű képtovábbítást valósít meg az élő videóhoz, (Wifi ellenörző távolság 50-60 méter).
A telefonos vezérléshez, és a képátvitelhez a WIFI APPLIKÁCIÓ letöltése szükséges.
Fontos: A használati útmutató, és az applikáció tanulmányozása, és a vezérlési útmutatás betartása.
Műszaki adatok:
Termék neve: SG700 Wifi FPV Drone.
Távirányító: 2. 4G 4CH.
Kamera: 2. 0MP
Ellenőrzési távolság: Kb. 80m.
Funkciók: oldalirányú repülés, balra / jobbra, fel / le, előre / hátra, tengerszint feletti magasságtartás, (lebegő funkció) egy gombnyomás felszállás / leszállás, 3D flip, WiFi FPV, G-szenzor, headless mód,
Drone akkumulátor: 3. 7V 900mAh moduláris lipo elem (tartozék).
Repülési idő: kb. 8-10 perc.
Töltési idő: Kb. 80 perc.
Távirányító akkumulátor: 2 * AAA elem (nem tartozék).
A termék mérete (összecsukva): 170 * 145 * 55 mm.
A termék mérete (kibontva): 280 * 250 * 55 mm.
A termék súlya (beleértve az akkumulátort is): 147g
Csomaglista: 1 * SG700 Drone, 1 * távirányító, 1 * 3. 7V 900mAh Lipo akkumulátor, 4 * Propeller, védő, 1 * USB töltő, 4 * Tartalék propeller, 1 * Csavarhúzó, 1 * Angol nyelvű felhasználói kézikönyv.
Ajánlott életkor: 14 év.
A telefonos vezérléshez, és a képátvitelhez a WIFI APPLIKÁCIÓ letöltése szükséges.
Alkalmas beltéri, és kültéri repülésre egyaránt.
Figyelmeztetés:
Ez az RC modell játék, de nem alkalmas 14 éves kor alatt. Figyelmesen olvassa el használat előtt a használati útmutatót. Ha kezdő, tanácsos egy tapasztalt felnőtt segítségét kérni.
A termékeim raktáron vannak, a megrendelést követően azonnal postázom.
Utánvétellel, csak regisztrált vásárlónak postázom.
A termékeimet kipróbálás után postázom.
A garancia nem vonatkozik fizikai sérülésekre.
A termék Nagykanizsán személyesen átvehető.
Telefonos egyeztetés szükséges!
Fizetés: Utánvétellel, vagy előre utalással. Számlaigényt kérem előre jelezni.
Szállítás: Posta, futár, WEBOX (utánvétes), FOXPOST vagy megbeszélés alapján.
Számla igényt kérem előre jelezni.
Szállítás: Posta, futár, megbeszélés alapján.
KLIKK a LINKRE: TERMÉKEIM

Jelenlegi ára: 20 900 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 16:30 .

A zsaruk becsülete - DVD Újszerű, Amerikai krimi, Edward Norton , Colin Farrell - Jelenlegi ára: 495 Ft

Eredeti DVD,  újszerű állapotban. Amerikai krimi(2008). 5. 1DD eredeti hanggal,   5. 1DD magyar szinkronnal, és felirattal. Játékidő:  2 óra 5 perc + extrák.   Kép:  16/9. További info a mellékelt képeken.
Szereplők:
Ray Tierney
Edward Norton
Jimmy Egan
Colin Farrell
Francis Tierney
Noah Emmerich
Abby Tierney
Jennifer Ehle
Rob Beren
Chris Astoyan
Ismertető:
Az egyik kábítószer-razzia tragikus következményekkel jár New Yorkban. A bűnözők négy zsarut kelepcébe csalnak és a kialakult tűzharcban kettő közülük életét veszti, a másik kettő pedig életveszélyes sérüléseket szenved. Az eset kivizsgálásával Ray Tierney nyomozót bízzák meg. Ray régi zsarufamília tagja, a családban apáról fiúra száll az egyenruha tisztelete. A nyomozást nehezíti, hogy az áldozatoknak Ray bátyja volt a parancsnoka, míg a sógora gyakran velük járőrözött. Minél mélyebbre ás Ray az ügyben, annál feszültebb lesz köztük a viszony. Az ifjú hamarosan választás elé kerül.

Jelenlegi ára: 495 Ft
Az aukció vége: 2019-06-15 18:52 .

Csiszolt üveggyöngy fánk 8 x 6 mm 46 cm 72 db - Jelenlegi ára: 390 Ft

A képen látható gyöngyökből ékszereket készíthetsz.
A megadott ár 72 db gyöngyre vonatkozik, szálban felfűzve 46 cm hosszú.
Nyaklánc, fülbevaló, karkötő készítéshez ajánlom!
Szín: áttetsző


Jelenlegi ára: 390 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 01:21 .

Kamarás István: Megjelöltek - Jelenlegi ára: 400 Ft

„ Lirico-groteszk? Utópia-paródia? Megértő szatíra? Kisvárosi misztika? Titokban csetlő-botló álszociográfia? Egyik sem, de egy kicsit mindegyik, egyszóval zavarbaejtő. Labirintus. Csapda. Mégis be kell lépnünk, mégis bele kell lépnünk. Olvasáskutatóból lett író állította nekünk. Vigyázzunk! Be ne lépjünk ebbe a labirintus-csapdába fonál nélkül, mert elveszünk! Elvi fonálként szolgálhat Stégh Adélnak, a szocióvári Általános Művelődési Központ főigazgató-helyettesének kitűnő, sziklaszilárd elvi alapokon álló elemzése, amely a Zémegyei Néplapban jelent meg. ” (Szocióvári Kultúrszemle)
Könyv: Kamarás István: Megjelöltek
Kiadó: Eötvös
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 1988
Oldalszám: 264
ISBN: 9630258765
Jó állapotú, az első két lap szélén pici, halvány folt látható.


Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 10:24 .

Lenovo A6000 tok - fekete fantasy4 - Jelenlegi ára: 2 950 Ft

Egyedi fényképes mobiltelefon tok, amely tökéletesen illeszkedik készülékedhez. Vásárold meg azonnali raktárkészletről.
Amennyiben egyedi fotóval szeretnél tokot készíttetni vedd fel velünk a kapcsolatot és megvalósítjuk elképzelésedet.
Üdvözlettel, egyedihatlapok csapata

Jelenlegi ára: 2 950 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 09:29 .

GRAHAM GREENE: A KEZDET ÉS A VÉG - Jelenlegi ára: 450 Ft

1987 Európa. Keménytáblás, jó állapotban.
Postázás levélként, csomagként, Vatera futárral az Ön választása és az aktuális díjszabás szerint.  10000. - Ft feletti vásárlás esetén ingyenes házhozszállítás!  
Szállítás:  A vételár+postaköltség beérkezése után két munkanapon belül.  
Személyes átvétel Makón.
Kérjük tekintse meg böngészhető választékunkat ide kattintva

Jelenlegi ára: 450 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 10:22 .

Végh Antal: Könyörtelenül - Jelenlegi ára: 270 Ft

Eladó Végh Antal: Könyörtelenül c. könyve.
Személyes átvétel Budapesten vagy a mindenkori díjszabás szerint postázom vagy Vaterafutárral küldöm.

Jelenlegi ára: 270 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 09:21 .

2019. május 25., szombat

Régi kínai teás fémdoboz - Jelenlegi ára: 1 Ft


Régi kínai teás fémdoboz a kép szerinti állapotban.
Hengeres, tetős. Átmérő 7, 5 - magasság 15 cm
Postaköltség az aktuális díjszabás szerint


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-06-08 21:09 .

BARUM 195/50R15 82H Quartaris 5 négyévszakos személy gumiabroncs - Jelenlegi ára: 21 317 Ft

14 nap visszavásárlásingyenes kiszállításnégyévszakos gumiabroncsFogyasztásFékezésZajMéret195/50R15GyártóBarumIdénynégyévszakosTermék típusSzemélySebesség indexH=210 km/hSúly index82=475kgGumiabroncs mintázatQUARTARIS5Notice: Undefined variable: zaj_seged in /var/www/clients/client1/web66/web/export/export_gen/desc_auto. html on line 116

Jelenlegi ára: 21 317 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

HANGLEMEZ - ASZTRANAUTA EGYÜTTES-FARKAS BERCI BESZÉDE A VILÁGŰRBŐL - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

A lemezek kondíciója: g, VG, VG+. A borítók állapota a fotókon
 
Kérdésre szívesen válaszolok. Legjobb vásárlás előtt kérdezni!
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Licittörléssel nem foglalkozom,  
csak postázom - foxposttal küldöm,  
kérlek ennek tudatában tedd meg az ajánlatodat!
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Folyamatosan töltök fel lemezeket, kövesd figyelemmel!
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@


Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-15 17:46 .

MAFFIA 3. PLAYSTATION 4. PS4 - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

MAFFIA 3
EREDETI, HIBÁTLANUL MŰKÖDIK!
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL ÉRDEN VAGY POSTA AZ ALÁBBI DÍJAKON
1 JÁTÉKNÁL AJÁNLOTT+ELSŐBBSÉGI LEVÉLKÉNT: +800FT
2 VAGY TÖBB JÁTÉKNÁL 1 NAPOS ÜZLETI CSOMAGKÉNT: +1. 045FT
1 VAGY TÖBB JÁTÉK MPL CSOMAGAUTOMATÁBA: +600FT
A TERMÉKRŐL SZÁMLÁT ADOK ÉS 1 HÉT GARANCIÁT VÁLLALOK RÁ!
TEKINTSE MEG A TÖBBI XBOX 360-ONE-PSP-PS4-EGYÉB TERMÉKEIM!
JÁTÉKOK-KONZOLOK-KIEGÉSZÍTŐK SZÉLES VÁLASZTÉKBAN!


Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-16 06:22 .

Nitrogén gáz No2 tartályos robogó lengéscsillapító - Jelenlegi ára: 15 079 Ft


GAZI  MONOSHOCK nitrogén töltésű gáztartályos lengéscsillapító. Jelenleg piros rugós van, de talán tudok UV zöldet és UV narancsot is. Leütés előtt érdeklődj!
Története:
A Gazi a YSS lengéscsillapítókkal azonos kategóriát képviselnek. Profi minőség, mellesleg Honda beszállítók. Olyan minőség, hogy csak na... Aki olvas Thai nyelven, az bővebb információt is olvashat a gyártó weboldalán. Kattints a lenti képre:
Lengéscsillapító leírása:
Teljes hossz szemközéptől szemközépig 310 mm
MONOSHOCK elrendezés, EGYOLDALI, kétszemélyes robogóhoz.
Szemek mérete furat/hossz 10x20-as. alul M8X20. + 1000 Ft felárért tudom szállítani fent 12-es szemmel is. Gyári dobozában leszállítva!
Rugó vastagság 8 mm
Spirálrugó átmérő 8 cm.
Gáztöltő szelep a tartály alján.
Hasznos rugóút a véghatárolóig 8 cm
Lengéscsillapító rúd vastagsága 12 mm
Működése:
A gáz töltésű lengéscsillapító a legfejlettebb technológia, a prémium kategóriás motorokat már csak ilyen rendszerrel szerelik. Egyik előnye a fordított elrendezés., A rugózatlan tömeg csökkentése érdekében minden felűre került. Az olajos változanál 80, itt arányaiban csak 20% a rugózatlan tömeg.
- A gáz gyorsabban áramlik a csillapító szelepek között, így a reakcióideje jóval gyorsabb, mint az olajos változaté. Az bukkanó után a leghamarább visszaáll alaphelyzetbe. A kiegyenlítő gáztartály plusz hűtést, és egyenletes nyomásértéket ad a működéshez. A technológia igen drága,   és a gyártók sem szégyenlősek egy ilyen telóért százezreket elkérni.
Nálam nem lehet vásárolni, csak összehasonlításképpen megmutatom hogy mások máshol, mi pénzt kérnek egy gáztartályos telóért.
Azon kívül, hogy egy gáz lengéscsillapítóval jelentősen javul az úttartás, nem kicsit dobja fel a motor összképét. A következő 3 kép nagyfelbontású, gépre mentve nagyban nyílnak.
Rugóerő: /mért érték, nem saccolt/
Az alap hirdetésben szereplő lengéscsillapító alap helyzetben 80 kg. terlehésnél 1 cm-t összetolható. Ez egy keményebb rugó-lengéscsillapító változat, a motor önsúlyán kívül 100-200 közötti terhelésnél optimális.
A kupak alatt figyel a szimering fedőlemeze, kivehető, javítható, nem fix része a lengéscsillapítónak. Az új generációs lengéscsillapítónál gondoltak a gyors, szakszerű, roncsolásmentes szét és össze szerelésre. A gyár 2 évenkénti gáztöltést ajánl.
Precíz CNC gépi megmunkálás
Kompatibilis:
Alkalmas minden általános monoshock elrendezésű motorra.
+ 4000 forintért tudok adni 3 cm magas elox alu lengéscsillapító emelőt, amivel 3 cm ülés, és 2 cm hasmagasságot adsz a motornak.
+ 2000 Ft-ért felső felfogó átalakítót, a felül fűggőleges, átmenő csavaros lengéscsillapító változat helyére.
Ez beépítését/méretét működését tekintve teljesen megegyezik a másik oldalamon hirdetett Monoshock Hibryd lengéscsillapítóval, összehasonlításul egymás mellett:
Paypal fizetés:
Mivel a pénz külföldre érkezik, küldeni legolcsóbban csak Paypal számlával tudsz:
Bővebben az ismerj+ alatt olvashatsz. Így küldhetsz pénzt saját költség nélkül.
2 perc alatt, a fotelból nyithatsz paypal számlát itt az interneten. Olyan bonyolult dolgokat kell megválaszolnod, mint hogy hívnak és hol laksz. A nullás, most nyitott saját számládra
1. ) utalhatsz Magyar bankszámládról ingyenesen
2. ) számládhoz hozzárendelheted a bankkártyád, amiről a paypal automatikusan fizet ingyenesen,
3. ) bebellaghatsz az Unicredit bankba személyesen feltölteni. (400 Ft)
Ezután egy kattintással fizethetsz nekem.
A paypal jutalékát az eladótól-pénzfogadótól vonja le, neked nincs + költsége, a fizetés HUF-ban történik.
A számlanyitás/fenntartás ingyenes, egyszer kell megnyitni és életed végéig használhatod.
Fizetést egyébként bárkinek a számlájáról elfogadok, előfordult már, hogy rokon barát utalt szivességi alapon.
Hogy miért nincs Magyar bankszámlám?
Ez egy valós,  külföldön adózott külföldi cég, külföldi székhellyel. Értelmetlen lenne Magyar bankszámlát nyitni, ugyanis ebben az esetben Magyarországon bevétel, vagyis adóalap képződik. Erre a tevékenységre céget kellene létrehozni, irodát nyitni, könyvelést vezetni. és minden közterhet meg kellene fizetni. A Magyar bankszámlára utlás hozzávetőlegesen 60-80% plusz költséget jelentene neked!!!
A hirdetett termék raktáron van, az utalás beérkezése másnapján postázom.
"Külföldi küldemény" 4000 Ft. Hajós küldemény, érkezés 2 hónap. Nagynyomású gáztöltésű lengéscsillapító nem szállítható repülőn.
A nagvilágban bolyongó csomagokat online 0-24 órában ezen weblapon lehet figyelemmel kisérni:   http: //www. trackitonline. ru/
A csomag tranzittal érkezik, mert nincs Bangkok-Budapest közvetlen repülőjárat. Kikötő mégúgysem : -)
 


Jelenlegi ára: 15 079 Ft
Az aukció vége: 2019-06-15 08:39 .

West Side Story kazetta - Jelenlegi ára: 600 Ft

A borító teljesn jó állapotban van. A kazettát végig nem hallgattam, de belehallgatás során hibát nem tapasztaltam!

Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2019-06-15 17:24 .

Baky Albert - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Baky Albert  olajfestménye, kartonra
29x38 cm a kép mérete + keret.
Azonnal falra akasztható.


Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-01 20:57 .

Mini LED lámpák lufik, esküvői díszek, papírlámpák megvilágításhoz - Jelenlegi ára: 1 Ft


Vezeték nélküli mini LED lámpa
Alkalmas lufik, papírlámpák, vázák, esküvői díszek, virágkompozíciók megvilágításhoz. Nagyobb tárgyak megvilágításához 2-3 lámpát célszerű használni, hogy az eredmény látványos legyen.
Használatának csak a képzelete szab határt!
A legegyszerűbb díszítést is feldobja
Választható színek: piros, zöld, kék, lila, rózsaszín, meleg fehér, hideg fehér, sárga, narancssárga, szivárvány
Rendelhető villogó és nem villogó kivitelben. Kérem rendelés előtt egyeztessünk, hogy milyen szín és formátum van raktáron!
Mérete: körülbelül 3, 2 x 1, 1 cm
A csomag 1 LED lámpát és a hozzá tartozó elemeket tartalmazza. Használat előtt egy papírcsíkot kell eltávolítani a termékről. Működési ideje kb. 4 óra. Lufik megvilágításánál először be kell kapcsolni a lámpát, beletenni a lufiba, majd ezután felfújni azt levegővel vagy héliummal.
A termék külföldről érkezik, a szállítás 15-30 munkanap. Kérem csak ennek ismeretében licitáljon!

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-05-27 01:17 .

Matchbox Superfast no.21 úthenger - Jelenlegi ára: 400 Ft

no.  21 úthenger, komplett, némileg koszos, enyhén kopott


Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2019-06-15 18:58 .

Arc Hámlasztó Pep-start Clinique - Jelenlegi ára: 6 951 Ft

EAN:
0020714804336
Gyártó:
Clinique
Szeretné a legjobb onlineszépségápolást otthonában nagyszerü áron? Akkor, ne menjen el mellette Arc Hámlasztó Pep-start Clinique! Nem: Hölgy

Jelenlegi ára: 6 951 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Tisztító Arcgél Pure Active Garnier - Jelenlegi ára: 2 238 Ft

EAN:
3600540710611
Gyártó:
Garnier
Szeretné a legjobb onlineszépségápolást otthonában nagyszerü áron? Akkor, ne menjen el mellette Tisztító Arcgél Pure Active Garnier! Nem: HölgyTípus: Zsíros Bőr

Jelenlegi ára: 2 238 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

33RPM // ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES MŰSORÁBÓL - HLPX M 1028 - Jelenlegi ára: 2 000 Ft


A képen látható állapotban,  eladó.
Várhatóan:
549 ft a szállítása foxposttal, a vatera hivatalos
.
 MOSÁST IS IGÉNYELHET -ESETLEG - MELYNEK TOVÁBBI KÖLTSÉGE A VEVŐT TERHELHETI.
JÓ LICITÁLÁST KÍVÁNOK !
LICITRE FEL !
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Licittörléssel nem foglalkozom.
Csak postázom, kérlek, ennek tudatában tedd meg ajánlatodat.
Foxpost, MPL, dpd lehetséges.
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Folyamatosan töltök fel lemezeket, kísérd figyelemmel.
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@


Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-15 17:46 .

Bohóc jelmez 14.- kb. 1-2 év - Jelenlegi ára: 990 Ft


Bohóc jelmez - kb. 1-2 év
Beleírt Mérete: nincs, kb. 1-2 év
mellbőség: 36 cm
hosszúság: 78 cm
Az általam mért adatokat vedd figyelembe:
- A szélességet varrástól- varrásig mérem fektetve így azt kétszeresen kell venni.
- Az ujjhosszt a válltól mérem csuklóig.
A jelmezek használtak, így előfordul apróbb könnyen javítható vagy mosható folt, száll húzódás. Ahol nagyobb gond van, azt külön jelzem, vagy fotózom.
Folyamatosan töltök fel jelmezeket, ha esetleg most nem találtad meg a kedvedre valót, érdeklődj, mert lehet hogy van, csak még időhiány miatt nem töltöttem fel.
Több termék vásárlása esetén egy postával eltudom küldeni.
Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok, ha kéred, mérek más adatot.
Kérlek nézd meg a többi termékemet is.
Jó vásárlást!


Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2019-06-15 16:59 .

F. Čermák jelzéssel : Utca - Jelenlegi ára: 85 000 Ft

(FKB358)
Cégünk Magyarország egyik legnagyobb kínálatú internetes festménykereskedését üzemelteti.
Ezernél is több festményt illetve képet kínál a galériánk folyamatosan.
-----------------------------------------------------------------------
Minden darabot gondosan megtisztítunk, az összes keretet felújíttatjuk, képeinket újra kereteztetjük.
Képeink azonnal ajándékba adható illetve falra akasztható állapotban vannak.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Minden kép eredetiségére a kínálatunkban élettartam- és pénz-visszafizetési garanciát vállalunk.
-----------------------------------------------------------------------
Nyugodtan rendeljen postai úton is, csomagolásunkat rendkívül körültekintő és precíz csapat végzi.
Minden galériánkban vásárolt kép után számlát, igény esetén garancialevelet állítunk ki.
Kérem nézze meg a további hatalmas festménykínálatunkat.
A kép mérete: 43 x 34 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Vászon (kartonra kasírozva)
A kép F. Čermák jelzéssel szlovák festő 1920 körül alkotása. Jelezve jobbra lent "F. Čermák"
A festmény jó állapotban van. Keret: Ép
További alkotásokat tekinthet meg a művésztől ide kattintva!
Termékeim között F. Čermák jelzéssel több festmény található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több falurészlet található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
A termékről további nagy felbontású képek!
( utcakép földút hegyi falu kontyos tetős házak )

Jelenlegi ára: 85 000 Ft
Az aukció vége: 2019-05-28 19:46 .

WWI: Aces of the Sky - Ps2 - Jelenlegi ára: 2 000 Ft


Tekintse meg további termékeimet is.
*************************************************************************************

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2019-06-14 20:35 .

Új összecsukható Roller Raven Voxel (kézifékes) - Jelenlegi ára: 13 900 Ft


ÜDVÖZÖLJÜK AKTUÁLIS AUKCIÓNKON:
Raven Voxel (kézifékes)
Összecsukható roller 
PARAMÉTEREK:
Márka:
Raven
Model:
Voxel
Csapágyak:
Abec9
Kerék méret:
200mm
Kerék típus:
PU - gumi
Kerék keménység:
82A
Váz:
Alumínium
LEíRÁS:
- Nagyon könnyű és tartós aluminium váz 
- Csúszásmentes kivitelezésű deszka
- 3 fokozatban szabályozható kormánymagasság (90cm/95cm/100cm)
- Kényelmes fék a hátsó keréken
- Kézifék
- Kitámasztó
- ABEC-9 csapágyak
- Gumi kerekek - 200mm - 82A
- Akasztó pánt
- Deszka paraméterei (használati): 34, 5cm x 10, 8cm
- Deszka paraméterei (teljes): 53cm x 10, 8cm
- Maximális terhelhetőség: 100kg
- Deszka magasság: 11cm
- Roller súlya: 3, 7kg
- Nagyon vastag fém megerősítés a deszkarész alatt - fontos elem amely sok más roller típusnál sokkal gyengébb
- Szabadidős kikapcsolódásra tervezve 
KÉPEK:


Jelenlegi ára: 13 900 Ft
Az aukció vége: 2019-06-08 07:24 .

Szobainas - nexx állófogas Q-4CH sötét cseresznye új - Jelenlegi ára: 12 990 Ft

Kiszállítás 1-3 munkanap alatt.   Közvetlenül az importőrtől.   
Postázás előtt telefonon értesítjük.  
Szállítás díja 1, 950 Ft (Magyarország egész területén) 
Termék azonositó: Q-4/CH sötét cseresznye szinben, szobainas,
Termék mérete:    45x35x114cm szé/mé/ma, Anyag:   Fa/MDF/fém króm
Doboz csomag mérete: 105x22x4cm, dobozban  lapraszerelt,  Súly: 3 KG,

Jelenlegi ára: 12 990 Ft
Az aukció vége: 2019-05-31 16:39 .

Barkácspapír bőrönd - kreatív gyerekeknek! - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Eladó a képeken látható barkácspapír-bőrönd, kreatív gyerekeknek. A készlet rengeteg különleges papírt és sablont tartalmaz, amikből mindenféle doboz, dísz és egyéb dekorációs elem készíthető.

Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-15 06:20 .

Napszemüveg tartó autóba AKCIÓ ! - Jelenlegi ára: 990 Ft


AKCIÓ !
Eladó egy nagyon praktikus új szemüvegtartó autóba. Napellenzőre rögzíthatő, a kilátást nem akadályozza.
Jellemzők: Biztonságosan tartja a szemüveget a napellenzőn, nem akadályozza vezető kilátását . Tartsa minden szemüveg biztonságosan. Soft pad pofák . Nem karcolja a lencsét. A napellenzőre szerelhető .
A csomag tartalma: 1x autós Visor Napszemüvegek Ticket Clip Holder

Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2019-06-14 18:29 .

2019. május 24., péntek

Clatronic kávéfőző - Jelenlegi ára: 900 Ft

Az aukció tárgya egy Clatronic kávéfőző
8-10 csészés kávéfőző, üveg kiöntővel
Csepegés gátló funkció
Vízszint kijelzővel
Ki-be kapcsológomb kontroll lámpával
Melegen tartó lap
Termékeimet csak GLS futárszolgálattal küldöm. 1200 Ft/csomag.   A csomagba rakható termékek darabszáma függ a súlyuktól és a méretüktől. Maximum 4 terméket fogunk tudni egy csomagba tenni.
Minden termékemet külön fotózom, sorszámozom. Amennyiben rendelkezem hozzá leírással, kiegészítőkkel vagy tartozékokkal, azokat is a termék mellé fotózom. A termékeknél mindig a saját képeimet vedd figyelembe, a katalóguskép csak illusztráció.
A Saját oldalamon részletesen leírtam a vásárlási feltételeket. A vásárló a licitjével automatikusan elfogadja az ott leírtakat.
Az első sikeres licittől számított 2 hétig tudok várni. Egyben kérném az utalást a legvégén. Jó licitálást!

Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2019-05-31 13:36 .

Pontiac Firebird laser - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Matchbox Pontiac Firebird laser a kepeken lathato szep allapotban.  
Apro karcok elofordulhatnak
Made in Macau

Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2019-06-14 17:59 .

Jamo Studio 170 hangfalpár felújításra , tuningra 1ft NMÁ!!! - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Eladó egy Jamo Studio-170 tipusú hangfalpár viseltes, de működőképes állapotban.
Minden hangszórója szól , a dobozok kissé viseltesek az élfólia itt-ott le van válva ( fotón látszik) a magassugárzókon a porvédő be van nyomva.
Az előlapjai nincsennek meg , a gyári reflexcsövei hiányoznak. Vettem hozzá új reflexcsöveket , de picit kissebbek a dobozokon lévő nyílásnál.
Talán szűkítéssel berekhatók , nem tudom nem értek hozzá , mindenesetre azokat is hozzá adom.
Állítólag némi átalakítással egész jó hangot lehet kihozni ezekből a hangfalakból. Felújítani , tuningolni akaróknak kiváló alapanyag lehet.
A fent leírtak miatt bár működőképes , de hiányos dobozokról van szó , ezért hibásként árulom és a licit egy forintról indul.
www. hanfalepites. hu/index. php/tevekenysegek/hangsugarzo-tuning/14-jamostudio-170

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-07 13:55 .

Tommee Tippee Sangenic Simplee pelenkacsomagoló utántöltő 1db SL - Jelenlegi ára: 2 499 Ft

Tommee Tippee Sangenic Simplee pelenkacsomagoló utántöltő A Sangenic Simplee pelenkacsomagolóhoz tartozó utántöltő.
Tommee Tippee Sangenic Simplee pelenkacsomagoló utántöltő Jellemzői: - Sangenic Simplee pelenkatartó vödör utántöltője - a pelenkát másodpercek alatt becsomagolja - elzárja a szagot - higiénikusan használható - egy illatosított kazetta akár egy hónapra is elég - a pelenkákat egyenként becsomagolja és elkülöníti - a szag nem jut ki a vödörből - könnyű összerakni és használni

Jelenlegi ára: 2 499 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Calgon Vízlágyító Gél 1,5 l - Jelenlegi ára: 6 257 Ft

EAN:
5201347156855
Gyártó:
Calgon
Kíméld meg mosógéped a vízkő és kosz lerakódásától a Calgon Vízlágyító Géllel 1, 5 liter! Kombinálhatod más mosószerrel, mivel gél állaga könnyen feloldódik. A teljes védelem érdekében minden mosáshoz tegyél egy teljes kupak vízlágyítót a mosószerrel együtt. Megakadályozza a vízkő és a szennyeződések lerakódásátGyorsan feloldódikKiszerelés 1, 5 l gél

Jelenlegi ára: 6 257 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .

Pihe-puha,egyedi szörny jelmez 1-2 évesre - Jelenlegi ára: 2 590 Ft


Újszerű állapotú szörny jelmez 1-2 éves gyermekre, az oldalán rejtett tépőzáras a könnyebb felvételért.
Hossza 76 cm, ülepig mérve 50 cm, mellszélessége 34 cm, ujja hossza a nyaktól mérve 40 cm.

Jelenlegi ára: 2 590 Ft
Az aukció vége: 2019-06-14 06:26 .

Akril csiszolt kúpos (12mm x 12mm) vegyes csomag (75 darab) AKCIÓ - Jelenlegi ára: 1 Ft

Dekorálj velünk!!!
Ezek a gyöngyök szép kellékek mindenféle kreatív munkához.
Mérete: 12mm x 12mm.
Az ár 75 darabra vonatkozik. Több sárga, barna, rózsaszín. Kevesebb zöld, bordó, lila.

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-05-26 20:06 .

Medal of Honor Frontline - Ps2 - Jelenlegi ára: 2 500 Ft


Tekintse meg további termékeimet is.
*************************************************************************************

Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-14 19:47 .

Underworld: The Eternal War - Ps2 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft


Tekintse meg további termékeimet is.
*************************************************************************************

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2019-06-14 20:37 .

Moonbasanails Fixálásmentes Nem Leoldható fényzselé műkörömre 6ml - Jelenlegi ára: 1 390 Ft

Moonbasanails Fixálásmentes Nem Leoldható fényzselé 6ml
A fényzselével tartósabbá, erősebbé és fényesebbé tudod varázsolni a körömdíszítésed. A fixálásmentes fényzselét nem kell fixálni. Használhatod géllakkos körömdíszítésed megerősítésére, fedésére. Rögzíthetsz vele körömdíszítéseket, mint például strasszköveket, köröm ékszereket, akril hatású matricákat, és bármilyen körömdíszítést. Ez a típusú fixálásmentes fényzselé nem leoldható! Csak abban az esetben válaszd ezt az alapanyagot, ha tudod mire szeretnéd felhasználni és az eltávolításnál a reszelők és csiszológépek alapos használatával tisztában vagy!
Az ÁR Egy( db) TermÉkre ÉrtendŐ!
Termékeim között a Moonbasanails szinte összes termékét megtalálod mint kéz és körömápolás műköröm építés( gépek is) kategóriában mint a proffeszionális műszempilla építés termékeit is. A termékeket hetente kétszer van lehetőségünk személyesen átadni vagy postán való rendelés esetében teljesíteni! Bármilyen felmerülő kérdéssel kapcsolatban szívesen segitünk, használattal kapcsolatosan vagy a termékkel. Termék használata röviden: Minden esteben a körmöt elő kell készíteni, Nail Prep és Bonder használata szükséges, a géllakk használatánál szükséges alap UV körömerősítő és fedő fény használata, illetve UV/LED lámpa használata, ezek mindegyike megtalálható a termékeim között!
Megrendelést követően automatikusan megkapod e-mailben az átutaláshoz szükséges adatokat.           
Ha 8. 000, -Ft feletti összegben vásárolsz termékeimből, akkor postaköltséget nem kell fizetned, ingyen postával teljesítem megrendelésed!


Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Az aukció vége: 2019-06-14 18:59 .

Rocktile Scream-15 kombi gitárerősítő 15W - Jelenlegi ára: 9 990 Ft


15 watt
2 csatorna (Clean / Overdrive)
6, 3-as jack fejhallgató-csatlakozó
RCA bemenet lejátszókhoz
6, 35 mm-es jack AUX bemenet (MP3 / CD / stb. )
3 sávos EQ (Treble / Middle / Bass)


Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2019-06-14 09:29 .

20db. műköröm dísz dekor virág pink LEGOLCSÓBB! - Jelenlegi ára: 1 Ft

20db. MŰKÖRÖM DÍSZ DEKORÁCIÓ VIRÁG PINK
SZÁLLÍTÁS  5-6 HÉT IS LEHETez a legrosszabb forgatókönyv természetesen előbb is megérkezik!
KÜLFÖLDI POSTA 1500 FT/DB! TERMÉKÖSSZEVONÁSRA NINCS LEHETŐSÉG, MIVEL KÜLFÖLDRŐL JÖN!
NÉZD MEG A TERMÉKEIMET MÁS KÖRÖMDEKORÁCIÓT IS TALÁLSZ!


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-05-25 22:57 .

120 db. 3D műköröm dísz LEGOLCSÓBB ! - Jelenlegi ára: 1 Ft

 120 db. MŰKÖRÖM DÍSZ DEKORÁCIÓ 3D FIMO FIGURÁK
A KÜLFÖLDI PARTNER FENTARTJA A JOGOT, HOGY A KÉPTŐL  ELTÉRŐ LEGYEN A LESZÁLLÍTOTT TERMÉK, EZT A KÉSZLETHIÁNY OKOZHATJA
SZÁLLÍTÁS  5-6 HÉT IS LEHETez a legrosszabb forgatókönyv természetesen előbb is megérkezik!
KÜLFÖLDI POSTA 1500 FT/DB! TERMÉKÖSSZEVONÁSRA NINCS LEHETŐSÉG, MIVEL KÜLFÖLDRŐL JÖN!
NÉZD MEG A TERMÉKEIMET MÁS KÖRÖMDEKORÁCIÓT IS TALÁLSZ!


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2019-05-25 22:54 .

Műszerész fogó zeeger 160mm 33277 - Jelenlegi ára: 940 Ft

ERBA kiváló minőségű, osztrák márka.
Zeeger 160mm


Jelenlegi ára: 940 Ft
Az aukció vége: 2019-06-14 15:43 .

POLAR Wearlink Coded pulzusmérő jeladó. Csak jeladó. jól működik - Jelenlegi ára: 3 900 Ft

Eladó egy POLAR Wearlink Coded típusú (5kHz) pulzusmérő mellkasi jeladó, a termékfotón látható állapotban.
A jeladó használt, hibátlanul működik.
Az Interneten rá lehet keresni a tulajdonságaira.
Figyelem! A jeladó elasztikus mellkaspánt nélkül kerül meghirdetésre.
Személyesen átvehető Budapesten a 18. kerületben.
Ez egy priváthirdetés, garancia/jótállás, csere és visszavásárlás kizárásával.
A vevőnek 5 munkanap áll rendelkezésére, hogy a teréket kifizesse. Amennyiben a vevő/licit nyertese az aukció vége után 3 napon belül nem jelentjezik, akkor a termék újrahirdetésre kerül.
  

Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Az aukció vége: 2019-05-28 17:59 .